Népszavazást akar a kubai modellről egy ellenzéki

Vágólapra másolva!
Népszavazás kiírását kérte Kuba legfelsőbb hatalmi szervétől, az Államtanácstól a belső ellenzék egyik ismert tagja annak eldöntésére, hogy egyetért-e a kubai nép a jelenlegi rendszer fenntartásával, vagy változásokat akar.
Vágólapra másolva!

Francisco Chaviano González, a Kubai Polgári Jogok Tanácsa nevű szervezet elnöke az Államtanácshoz írt, Havannában csütörtökön nyilvánosságra hozott levélben fogalmazta meg követelését. Chavianót 1994-ben tizenöt évi szabadságvesztésre ítélte egy katonai bíróság, és csak idén augusztus 10-én helyezték feltételesen szabadlábra.

Az ellenzéki politikus szerint ki kell írni a népszavazást tekintettel arra a történelmi helyzetre, amelyet Fidel Castro államfő hatalmának korából és egészségi állapotából adódó lezárulása, illetve a rendszer működésképtelensége, a gazdasági és a szociális elszegényedés idéz elő. Chaviano azt javasolja, hogy a referendumot az október 21-re tervezett helyhatósági választásokkal egy időben tartsák meg.

Eközben Oswaldo Payá, a Keresztény Felszabadítási Mozgalom vezetője a választási törvény érvénytelenítését követelte, mert álláspontja szerint a jogszabály alkotmányellenes, megakadályozza az állampolgárokat abban, hogy szabadon megnevezhessék jelöltjeiket a hatalmi szervekbe. A Ricardo Alarcón parlamenti elnöknek címzett, a parlamentben csütörtökön átadott levelében Payá olyan új választási törvényt követelt, amely garantálja a népszuverenitás gyakorlásának jogát.

A kommunista szigetországban szeptember 1-jén kezdődik el a választási folyamat a helyhatóságok tagjainak jelölésével.