Újra tárgyalnak az elrabolt koreaiakról

Vágólapra másolva!
Dél-Korea képviselői és a 19 koreait már másfél hónapja foglyul tartott tálibok újra tárgyalásokban kezdtek. Az afgán kormányzat továbbra sem hajlandó azonban teljesíteni a tálibok követeléseit, és lehetséges, hogy erővel próbálják kiszabadítani őket.
Vágólapra másolva!

Felújították a közvetlen tárgyalásokat a csaknem hat hete fogva tartott 19 dél-koreai túsz sorsáról az afgán tálibok és Dél-Korea képviselői - közölték kedden a tálibok és Gazni tartomány kormányzója. A tárgyalások itt, a dél-afganisztáni Gazni tartomány azonos nevű fővárosában zajlanak, a tálib parancsnok, Abdullah Dzsan elmondta, hogy a tárgyalásokon indonéz diplomaták is jelen vannak. Augusztus 16-án egy korábbi tárgyalássorozat már kudarcba fulladt.

Eredetileg 23 dél-koreai segélymunkás került július 19-én a fanatikus szunnita muzulmán fegyveresek fogságába, de két férfit - korábban megadott határidőik lejártakor - már kivégeztek közülük, két női túszt pedig "a jó szándék gesztusaként" szabadon engedtek a tálibok. Túszaik elengedéséért cserébe a tálibok az afgán kormány börtöneiben őrzött társaik elengedését követelik.

Hamid Karzai afgán elnök, akit heves bírálat ért, amiért márciusban elrendelte több tálib fogoly elengedését egy olasz újságíróért cserébe, elutasította a tálibok követelését. Az afgán kormány nem zárta ki, hogy a tárgyalások kudarcba fulladása esetén erőt alkalmaz a túszok kiszabadítása érdekében, a tálibok azonban, akik túszaikat kis csoportokban tartják fogva, figyelmeztettek: ezzel a dél-koreaiak életét veszélyeztetik.