Már nyolc dél-koreai túszt elengedtek a tálibok

Vágólapra másolva!
Négy nőt és egy férfit is elengedtek az afganisztáni tálibok, nemsokkal azután, hogy három dél-koreai túsz szabadon távozhatott. Erre azt követően kerülhetett sor, hogy kedden megegyeztek Dél-Koreával. Szöul az év végéig kivonja katonáit az országból, és nem engedi polgárainak, hogy ott keresztény missziót teljesítsenek.
Vágólapra másolva!

Nyolcra emelkedett a 19 túszból szabadon engedett dél-koreaiak száma. Négy nő és egy férfi távozhatott azután, hogy szerdán három nőt elengedtek. Az afganisztáni tálibok kedden megállapodtak Dél-Koreával, hogy Szöul kivonja összes katonáját és civil alkalmazottját az év végéig. Dél-Korea azt is vállalta, állampolgárainak meg fogja tiltani, hogy keresztény hittérítő tevékenységet végezzenek Afganisztánban.

Az AFP hírügynökség kedden azt jelentette egy tálib vezetőre hivatkozva, hogy három-négy nap múlva engedhetik el a túszokat. A koreai szóvivő viszont erre a kérdésre azt válaszolta, hogy még nem határozták meg pontosan, mikor nyerhetik vissza szabadságukat a több mint öt hete elrabolt emberek - derül ki a BBC beszámolójából.

Kedden jelentették be, hogy felújították a közvetlen tárgyalásokat a túszok sorsáról az afgán tálibok és Dél-Korea képviselői. A tálib parancsnok, Abdullah Dzsan elmondta, hogy a tárgyalásokon indonéz diplomaták is jelen voltak. Augusztus 16-án egy korábbi tárgyalássorozat már kudarcba fulladt.

Eredetileg 23 dél-koreai segélymunkás került július 19-én a fanatikus szunnita muzulmán fegyveresek fogságába, de két férfit - korábban megadott határidőik lejártakor - már kivégeztek közülük, két női túszt pedig "a jó szándék gesztusaként" szabadon engedtek a tálibok. Túszaik elengedéséért cserébe a tálibok az afgán kormány börtöneiben őrzött társaik elengedését követelték.