Megbékélési egyezményt írtak alá az iraki vezetők

Vágólapra másolva!
Megbékélési egyezményt írtak alá Irakban a síita, szunnita és kurd vezetők - idézte Nuri Maliki iraki miniszterelnököt a BBC. A megállapodást a kormányfő a második lépésnek nevezte az iraki politika élet újjáépítésének folyamatában, de a BBC bagdadi tudósítója szerint semmi sem utal arra, hogy ezzel nagyobb esély lenne az egységkormány létrehozására.
Vágólapra másolva!

Irak síita, szunnita és kurd vezetői megbékélési egyezményt írtak alá - mondta Nuri Maliki iraki miniszterelnök. A kormányfő szerint a négy síita és a kurd párt által létrehozott új szövetség után ez a második lépés az iraki politikai élet újjáépítése felé.

A pártok által létrehozott bizottság "elért némi eredményt" - mondta Maliki. A tárgyalások a tartományi választások megtartásáról, és az egykori Szaddam Husszeinhez hű Baath párt volt tagjainak polgári és katonai tisztségviselésének könnyítéséről folytak.

Maliki ezt a Dzsalal Talalbani iraki elnökkel, Tarik al-Hasemi szunnita alelnökkel, Adel Abdul-Madi síita alelnökkel és Masszud Barzanival, a kurd régió elnökével közös sajtótájékoztatóján mondta Bagdadban.

A BBC bagdadi tudósítója szerint azonban semmi sem utal arra, hogy közelebb kerültek volna az iraki egységkormány megalakításához. Szerinte a közös sajtótájékoztatóval inkább csak az előrelépés érzetét próbálták kelteni, és nem valódi előrelépésről van szó. A megállapodást az Egyesült Államok sürgette, amely szerinte az fontos lépés a nemzeti megbékéléshez.