Nem faggathatják Sarkozy feleségét a bolgár ápolónőkről

Vágólapra másolva!
A francia elnöki hivatal csütörtökön kizárta, hogy Cécilia Sarkozy, a francia köztársasági elnök felesége megjelenjen a parlamenti vizsgálóbizottság előtt, amely a Líbiában életfogytiglanra ítélt bolgár ápolónők és palesztin orvos kiszabadításában játszott szerepéről kérdezné őt - közölte csütörtökön a francia elnöki hivatal.
Vágólapra másolva!

Sarkozy asszony meghallgatása "a hatalmi ágak szétválasztására való tekintettel" elfogadhatatlan, miután a férje "személyes küldöttjeként" járt el - közölte David Martinon, az elnöki hivatal szóvivője. A meghallgatást az ellenzék kérte. Claude Guéant, az Élysée-palota főtitkára, aki elkísérte Cécilia Sarkozyt Tripoliba, megjelenik a bizottsági meghallgatáson.

Nicolas Sarkozy francia elnök és kormánya ismételten hangsúlyozta, hogy semmilyen "ellentételezés" nem volt a több mint nyolc éve fogva tartott öt bolgár ápolónő és az azóta bolgár állampolgárságot kapott palesztin orvos elengedése fejében, akiket azzal a váddal ítéltek halálra, majd életfogytiglani elzárásra, hogy szándékosan fertőztek meg HIV-vírussal több mint 400 gyermeket a bengázi kórházban.

Cécilia Sarkozy két alkalommal járt Líbiában a tárgyalások végső szakaszában, a francia elnök pedig az egészségügyi dolgozók július 24-én történt elengedése másnapján látogatott az arab országba. A látogatás alatt katonai együttműködési megállapodást és atomreaktor szállítására vonatkozó szándéknyilatkozatot írtak alá.