Tini gyilkolt tinit Liverpoolban

Vágólapra másolva!
Tizenéves gyanúsítottjai vannak annak a szerda esti liverpooli gyilkosságnak, amelynek egy tizenéves fiú az áldozata. A rendőrség szerint a két gyanús fiatal közül az egyik lőtt rá az éppen társaival focizó áldozatra.
Vágólapra másolva!

Két tizenévest vettek őrizetbe a rendőrök annak az egész Nagy-Britanniát megrázó liverpooli gyilkosságnak a nyomán, amelyben egy 11 éves kisfiút lőttek agyon. A kisfiú szerda este egy söröző parkolójában focizott két társával, amikor a BMX-en érkező kapucnis tettes megközelítette őket, és három lövést adott le rájuk.

Az egyik lövés a torkán találta el az áldozatot, aki a kórházba szállítás közben életét vesztette. A két gyanúsított 14, illetve 18 éves, a rendőrség szerint egyikük adhatta le a halálos lövést.

Gyilkosság a focimeccs után

A rendőrség a lakossághoz fordult segítségért, mindazok jelentkezését kérve, akik tudják, ki sütötte el a gyilkos fegyvert, illetve ki adta azt a tettes kezébe. A Liverpoolt is magába foglaló Merseyside grófság rendőrparancsnoka, Bernard Hogan-Howe ártatlan áldozatnak mondta a kisfiút, aki a közelben lakott szüleivel és 17 éves bátyjával. "A társadalom semmiképpen sem engedheti meg, hogy egy 11 éves fiú így haljon meg" - mondta a Sky News hírtelevíziónak, sürgetve a fegyverek kivonását az utcákról.

Miközben folyik a gyanúsítottak kihallgatása, több mint száz rendőr nyomoz az ügyben a Croxtethnek nevezett környéken, ahol a Manchester United labdarúgó sztárja, Wayne Rooney is felnőtt. Egy szemtanú a Daily Telegraph című lapnak azt mondta, hogy a kisfiút közvetlenül egy helyi ifjúsági focimeccs után lőtték le.

Fiatal áldozatok, fiatal elkövetők

A bűncselekmény beleilleszkedik abba a hónapok óta tartó nagy-britanniai gyilkosságsorozatba, amelynek nagyobb részét fiatalokból álló brutális bandák hajtották végre. Csak Londonban 17 fiatalt lőttek le vagy késeltek halálra az év eleje óta.

David Cameron, az ellenzéki toryk vezetője a héten beszélt arról, hogy anarchia uralkodik az Egyesült Királyságban, és azzal vádolta a munkáspárti kormányt, hogy nem képes megvédeni a lakosságot a bűnözéstől.