Borúlátó az EU-elnökség Koszovó ügyében

Vágólapra másolva!
Borúlátóan nyilatkozott a hónap végén folytatódó Koszovó-tárgyalásokról szerdán Luís Amado, az EU-elnök Portugália külügyminisztere, mondván, hogy nem bízik az eredményességükben. A politikus az után adott hangot pesszimista nézetének, miután tapasztalta, hogy a kompromisszumkeresés ellenére sincs elmozdulás a tárgyaló felek álláspontjaiban.
Vágólapra másolva!

A politikus előbb Belgrádban járt, ahol Slobodan Samardzictyal, a Koszovó ügyeivel foglalkozó miniszterrel tárgyalt, majd Pristinában az ENSZ-közigazgatás és a nemzetközi haderő irányítóival, illetve az albánok vezető politikusaival találkozott.

Amado a Fatmir Sejdiu albán elnökkel és Agim Ceku miniszterelnökkel folytatott megbeszélés után adta tanácstalanságról is árulkodó nyilatkozatát, amelyben azért leszögezte, hogy "Európa szívében lévő problémáról" van szó, s az EU nem vonhatja ki magát annak megoldásából.

Az újabb, Koszovóról szóló tárgyalások augusztus 30-án lesznek Bécsben, ám azok témája még nem meghatározott. A tárgyalást az Egyesült Államokból, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Németországból, Olaszországból és Oroszországból álló úgynevezett kontaktcsoport, illetve annak három megbízottja képviseli, ám köztük sincs egyetértés abban, hogy hová is kellene eljutni a dialógussal.

Míg az Egyesült Államok és az EU-tag államok, megbízottaik nyilatkozataiból ítélve, ragaszkodnának ahhoz, hogy december 10-ig - akkor kell a kontaktcsoportnak megtennie újabb jelentését az ENSZ-főtitkárnak - lezáruljon a tárgyalási folyamat s szülessen valamilyen javaslat, addig Oroszország több ízben megerősítette: nem kíván időkeretet szabni a tárgyalásoknak.

Moszkva ahhoz is ragaszkodik, hogy valamilyen kompromisszum jöjjön létre szerbek és albánok között, míg a nyugati hatalmak visszatérnének az egyértelműen az albánoknak kedvező, a szerb érdekeket alig figyelembe vevő Ahtisaari-javaslathoz, amennyiben december 10-ig nem születik új egyezség. Ez utóbbi álláspont persze eleve ki is zárja a megállapodást, a keményvonalas albán álláspontot erősíti, amely szerint kevesebbről, mint Koszovó - szerb részről elutasított - függetlenségéről, szó sem eshet.