Évekig húznák az oroszok a koszovói vitát

Vágólapra másolva!
Akár évekig is elnyúlhatnak a Koszovó sorsáról szóló tárgyalások - mondta az albánok és a szerbek között közvetítő nemzetközi delegáció orosz tagja. Az orosz politikus szerint hiába próbálnak az koszovói albánoknak elszakadni, tudomásul kell venniük, hogy a tartomány státusa még eldöntetlen.
Vágólapra másolva!

Oroszország csak kompromisszumos megoldást tart elképzelhetőnek Koszovóban - jelentette ki egy belgrádi lapnak Konsztantyin Koszacsov, az orosz képviselőház külügyi bizottságának elnöke. A politikus szerint az albánoknak tudomásul kell venniük, hogy Koszovó státusa még eldöntetlen. Tárgyalni kell róla, akár évekig, anélkül is, hogy a megbeszéléseknek bármilyen határidőt szabnának. A végén pedig olyan döntés születhet csak, amely a szerbek számára is elfogadható- mondta az orosz politikus.

A koszovói kérdésben az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Oroszország képviselői próbálnak közvetíteni. Belgrádban tavaly alkotmányba foglalták, hogy Koszovó elszakíthatatlan része Szerbiának, a helyi albán vezetők viszont naponta többször is megerősítik nyilatkozataikban, hogy Koszovó függetlensége nem lehet kérdéses, és nem képezheti alku tárgyát.

Martti Ahtisaari ENSZ főmegbízott által februárban ismertetett tervezet viszont megnyitná a lehetőséget a tartomány függetlensége előtt.