Halálosztagoktól tartanak az iraki szunniták

Vágólapra másolva!
Az Irán által felfegyverzett állítólagos síita halálosztagok ellen kért segítséget az arab országoktól Irak legnagyobb szunnita tömörülésének vezetője. Az Iraki Egyetértés Frontjának első embere szerint Bagdadban immár népirtó hadjáratok folynak, amelyekről a külföld nem hajlandó tudomást venni.
Vágólapra másolva!

Szenvedélyes hangú felhívásban kért segítséget az arab országoktól vasárnap egy befolyásos iraki szunnita vezető az állítása szerint Irán támogatását élvező halálosztagokkal és milíciákkal szemben. Adnan ad-Dulaimi, az iraki parlament legnagyobb szunnita tömörülésének, az Iraki Egyetértés Frontjának vezetője arra figyelmeztetett: fennáll a veszélye, hogy Bagdad a "perzsák" és "szafavidák" kezére kerül.

"Arabok, testvéreitek a két folyam országában és különösen Bagdadban példátlan népirtó hadjáratnak vannak kitéve olyan milíciák és halálosztagok részéről, amelyeket Irán irányít, fegyverez fel és támogat" - írta Dulaimi közleményében, amelyet hivatala az AP amerikai hírügynökségnek is elküldött e-mailben.

Növekvő iráni befolyás

Az Irakkal szomszédos országokban a lakosság többsége szunnita, miközben Iránt és Irakot zömében síiták lakják. Ezért a térségben egyre nagyobb aggodalmat kelt, hogy Teherán befolyásra tehet szert a síita irányítású iraki kormány és biztonsági erők felett.

Irak síita miniszterelnöke a múlt héten látogatott el másodszor Iránba hivatalba lépése óta, bírálói közül sokan ebben látták bizonyítékát annak, hogy Teherán kiterjesztette befolyását Máliki kormányára. A miniszterelnök ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy tárgyalóasztalhoz ül a belpolitikai reformokat követelő szervezetekkel, köztük az Iraki Egyetértési Fronttal, amelynek miniszterei bojkottálják a kormányüléseket.

Iráni aknavetők

Dulaimi közleményében említést sem tett a megbékélési törekvésekről, ellenben sürgős cselekvést szorgalmazott a síita milíciák szervezett hadjárata ellen, amellyel ki akarják űzni a szunnitákat a fővárosból. A vezető részletesen felsorolta azokat a szunniták lakta negyedeket, amelyeket naponta lőnek iráni gyártmányú aknavetőkkel Bagdadban.

Dulaimi azzal vádolta az arab országokat, hogy nem vesznek tudomást az iraki szunniták szenvedéseiről, és figyelmeztetett a történések várható térségbeli kihatásaira. Emlékeztetett, hogy már több mint 2 millió iraki szunnita menekült él Szíriában, Jordániában és Egyiptomban.