Egyetem is nyílik a londoni kis-Lengyelországban

Vágólapra másolva!
Először lengyel éttermek és boltok nyíltak, aztán megjelentek a lengyel újságok, most pedig lengyel egyetem nyílik Londonban - írja a The Times. Egy lodzi egyetem több oktatóját is a brit fővárosba költözteti, és így az ott dolgozó lengyelek munka mellett is tanulhatnak a hétvégén. Lengyelországban a 300 magánegyetem egyharmada zárhat be a következő években, mert a fiatalok egyre inkább külföldre mennek.
Vágólapra másolva!

A lodzi WHSE egyetem Nyugat-Londonban nyit kihelyezett tagozatot, hogy az ott dolgozó lengyelek a munka mellett is tanulhassanak, és lengyel diplomát szerezhessenek. A WHSE ezért 10-15 oktatót is Londonba költöztet az októberben induló szakok tanítására. Már most nagy az érdeklődés; a legendás lengyel vízvezeték-szerelőktől kezdve könyvelők, mérnökök és pincérnők is jelentkeztek - írja a The Times.

Nagy-Britanniában jelenleg 700 ezer lengyel él, többségük 18 és 35 év közötti fiatal. Az egyetem iránt mutatkozó piaci igényt is jelzi, hogy tavaly 1555 lengyel iratkozott be brit egyetemekre, ami egy éven belül 50 százalékos növekedést jelent.

A lengyel egyetem nyitása ugyanakkor egy érdekes trend része: a következő években Lengyelország 300 magánegyetemének közel egyharmada kényszerülhet bezárni, mert mind több fiatal költözik külföldre.

"A könyvelést azért csináltam, mert kellett a pénz, de most valami olyat szeretnék csinálni, amit élvezek is" - mondta a 29 éves Magda Lewandowska, aki a High Street Kensington egyik szállodájának könyvelője. "Ez az egyetem sokkal olcsóbb, mint a londoni iskolák, ráadásul az így szerzett diploma is értékesnek számít Lengyelországban" - magyarázta döntését.

A beiratkozás 120 fontba (44 400 forint), a tandíj havonta 150 fontba (55 500 forint) kerül az alapdiploma, munka mellett végezhető kurzusa. Ez jelentősen olcsóbb a brit egyetemek legalább 3000 fontos (1,110 000 forint) évi tandíjánál.

A lodzi WHSE egyetemen közel 20 ezren tanulnak Lengyelországban. A 300 magánegyetem közül a 15. legjobbnak minősítette tavaly a Newsweek Polska hetilap. A lengyel munkaadók szövetségének közgazdásza, Jeremi Mordaszewicz azonban úgy véli, egy fecske nem csinál nyarat. "Lengyelországban csak tavaly 700 ezer új munkahely létesült, így a kivándorlás legfontosabb oka - a munkanélküliség - jelentősen csökkent" - mondta Mordaszewicz.