Iránt segítheti Amerika téves fegyverüzlete

Vágólapra másolva!
Irán által is keresett harcirepülőgép-alkatrészeket érétkesített tévedésből az amerikai védelmi minisztérium egy kongresszusi jelentés szerint.
Vágólapra másolva!

Hatalmas hibát követett el az Egyesült Államok egy korábbi fegyverüzlete során. Az F14-"Tomcat" típusú vadászgépekhez való mintegy 1400 darab pótalkatrész ugyanis ismeretlen vevőkhöz került februárban - állítja a kongresszus számvevőszékének (GAO) július 6-i jelentése.

A dokumentum azt mondja, hogy tudott dolog, hogy az iszlám köztársaság az eladotthoz hasonló alkatrészeket keres öregedő - 70-es évekbeli - F-14-es légiflottája számára. A jelentés szerint éppen ezért nemzetbiztonsági kockázatot jelent az alkatrészek piacra kerülése.

A washingtoni védelmi minisztérium januárban leállíttatta az F-14-es gépek alkatrészeinek eladását. A jelentés szerint azért kerülhettek ki az alkatrészek mégis a piacra, mert a tárca nem tudta frissíteni a honlapján szereplő automatikus ellenőrző listát.

Ugyanakkor nincs arra utaló információ, hogy az alkatrészek valóban iráni kézre juthattak, legalábbis ezt hangoztatja a védelmi tárca.. Jack Hooper, a Pentagon védelmi technikai hivatalának szóvivője közölte: kettő kivételével mind az 1385 alkatrészt sikerült felkutatni, s a minisztérium a maradék kettő tulajdonosával is kapcsolatba lépett már.