Dublinban ünneplik magukat a mokány futárok

Vágólapra másolva!
Biciklis futárok forgatják fel egy hosszú hétvégére az ír fővárost. Péntektől zajlik a 15. kerékpárosfutár-világbajnokság Dublinban. A világ minden részéről összegyűlt pedálos küldöncök nemcsak fizikai- és tájékozódóképességüket teszik próbára a versenyeken, hanem a kerékpárostársadalomra és a városi közlekedésre nagy hatással bíró szubkultúrájukat is ünneplik. Tudta, hogy Budapesten is rendeztek már futárvébét? És hogy a magyarok a futárvilág mókamesterei?
Vágólapra másolva!

Idén 15. alkalommal gyűlnek össze a kerékpáros futárok a világ minden részéből, hogy megtudják, ki a legmokányabb srác mind közül. Ezúttal Dublin a helyszín, ahol több száz biciklis gyülekezik: a nagyvárosi futárvilág krémje. A jövő hét keddig tartó eseményen versenyek, koncertek, kiállítások követik egymást. Nappal folyik a futárverseny, éjszaka pedig - Sean O'Tuathail az egyik szervező szerint - összesen 700-800 biciklistől lesznek hangosak a dublini utcák.

Egy-egy futárvébén számos versenyszámban mérik össze tudásukat a kerékpárosok, de ezekről nincs hivatalos lista, a fő futárversenyen kívül minden városban más-más egyéb futamot, ügyességi vetélkedőt szerveznek. Nem beszélve a számos önszerveződő eseményről, amikor a résztvevők rendeznek alleycateket (futárversenyt), szerveznek kerékpáros vonulást (critical masst) - a hivatalos programon kívül.

A combizom nem elég

A fő versenyt az adott város egy-egy forgalomtól lezárt, külön a vesrenyre felkészített részében tartják, amelyet többnyire úgy alakítanak ki, hogy tükrözze a város jellemzőit. Utcaneveket, házszámokat adnak, egyirányú utcákat alakítanak ki. 2002-ben Koppenhágában a kikötőben, 2005-ben New Yorkban a manhattani üzleti negyed felhőkarcolói között cikáztak a futárok - sorolja Kükü, a Hajtás Pajtás futárszolgálat egyik vezetője.

Dublinban a Phoenix Parkban Európa legnagyobb területű (10 négyzetkilométeres) városi közparkjában tartják a versenyt. Eredetileg a belvárosban szerették volna megtartani az eseményt - mégis csak a házak között szoktak a futárok dolgozni -, ám a városi tanács nem egyezett bele, "pedig hétvégén nem zavartunk volna senkit" - mondta az ír szervező az [origo]-nak.

A verseny maga ugyanis a futármunkát utánozza: mindenki kap egy térképet, egy feladatlistát, és egy ellenőrző papírt, majd különböző csomagokat kell elvinni különböző címekre, elhozni másik címekről, és a megadott helyeken lepecsételteni a papírt. Természetesen a cél ezt minél gyorsabban végrehajtani. A start is a valós viszonyokat modellezi: a versenyzők gyalog indulnak el, lefektetett és lelakatolt biciklijeikhez, hogy aztán nagy elánnal vessék magukat a jól ismert favoritok nyomába, vagy saját orruk után menjenek.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=JYxf4mM9xAzjrfg8


Videó 2001-es budapesti futárbajnokságról

A combizom azonban nem elég, a feladat bonyolultságát az adja, hogy előtte meg kell tervezni az utat, mivel nem fér be minden csomag a zsákba. "A szádba kell venni, a hónod alatt, és akkor már nem tudsz biciklizni" - jellemezte a rossz tervezés esetén kialakuló helyzetet a kerékpáros aktivistaként is ismert Kükü. A nagymenők ezért gyakran a start után még percekig agyalnak, hogy kidolgozzák a lehető leghatékonyabb útvonalat és feladatsorrendet.

Cargo, skid, trackstand...

Egy-egy ilyen futam körülbelül egy óráig tart. Utána más versenyszámok következnek: cargo, skid, trackstand, bunnyhop, sprint, biciklisfoci...

A cargo a fenti versenyhez hasonlatos, kivéve, hogy általában kerékpárhoz kötött utánfutóval kell szállítani vagy óriáscsomagokat, például autógumikat vagy kisebb árucikkeket, de azokból sokat. A skid tulajdonképpen farolási hosszúsági verseny: az nyer, aki a legmesszebb jut állóra fékezett hátsó kerékkel. Ilyenkor a rutinosak szinte egész súlyukkal a kormányra dőlve jóformán csak az első keréken gurulnak.

A trackstand egyhelyben való egyensúlyozás lábletétel nélkül. Az nyer, aki a legtovább marad a nyeregben, de ezt a feladatot nehezíteni szokták. Egy megadott időtartamig két kézzel a kormányon, két lábbal a pedálokon állnak, majd egyik kézzel el kell engedni a kormányt, aztán másik kézzel is, majd fel kell emelni az egyik lábat a pedálról, majd a másikat is. Eztuán már tizedmásodpercek döntenek a nyeregben maradt, de innentől hamar felboruló indulók között.

A bunnyhop kerékpáros magasugrás helyből. Az átlag 30-40 centit tud így ugrani, a nagymenők a métert is átviszik. A sprintet velodromokban rendezik a párosával induló résztvevők között. A biciklisfoci pedig labdarúgás kerékpáron.

Haverok, buli, canga

A résztvevők többsége azonban nem elsősorban versenyezni megy a bajnokságra, hanem a buli kedvéért. Kükü szerint 800 induló közül körülbelül száz olyan van, "akik iszonyatosan odarakja magát", a többi hétszáz "tücsök módon áll hozzá". Ők abban versenyeznek, ki bírja ki tovább alvás nélkül, buliznak, jól érzik magukat, vagy épp a 100-200 fős hivatalos programon kívül szervezett utcai alleycateken - a nagy futárversenyhez hasonló kisebb megmérettetések - vesznek részt.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=UDIPs6ScKxthUqjO


A Hajtás Pajtás futárai Amerikában

Azt, hogy a futárok szeretnek kirúgni a hámból, a 2001-es budapesti vébé is bizonyítja. Kükü szerint, noha az időmérésekkel akadtak problémák, sokan ma is a legjobb vébék között emlegetik a pestit, mint ahol a legjobb volt a hangulat, még ha a legrosszabb is volt a szervezés. A magyar futárok, noha voltak szép eredményeik a futárvébéken és európa bajnokságokon - a 2004-es varsói Eb-n például Serpa összesítésben a 8., fixisek között a 4. lett - inkább mókamesterek Kükü szerint. Gyakran körülöttük forognak az események, sokan zenészek közölük, és "iszonyatosan tudnak bulizni".

Ezt az ír szervező is megerősítette, aki egy évig futárkodott Budapesten. Szerinte a magyarok szeretnek "randalírozni", és "speak a funny nyelv" (vicces nyelven beszélnek). "Mekkora vagy", rakjad neki" - idézett a hazai futárszlengből Sean O'Tuathail, akire sok ragadt a magyar nyelvből ittléte alatt.

A mulatozásra Dublinban is lesz lehetőségük, a szervezők dj-kkel zenei koncertekkel igyekeznek szórakoztatni a kerékpárosokat, akik válogathatnak majd a nagy számú kocsma között is. Várhatóan az autósok is nagyobb tekintettel lesznek rájuk, mint Magyarországon szokás. Sean szerint páran nem lesznek boldogak közülük, de az autóvezetők többségének tetszik majd a nemzetközi társaság , és az ír főváros forgalma amúgy is "nyugi".