Júliusban kevesebb amerikai esett el Irakban

Vágólapra másolva!
Idén júliusban esett el a legkevesebb amerikai katona Irakban. Összesen 74 embert vesztett az amerikai hadsereg. A hadvezetés szerint ez már a csapaterősítés eredménye lehet.
Vágólapra másolva!

Júliusban szenvedte el az idén a legkisebb emberveszteséget Irakban az odavezényelt amerikai haderő. Összesen hetvennégy amerikai katona esett el - a legkevesebb tavaly november óta. Akkor 70 embert veszítettek az amerikaiak. Az elmúlt hónapokban még jelentős emberveszteségekről érkeztek hírek: májusban például 126 katona vesztette életpét, többet, mint a megelőző két és fél év bármely hónapjában.

Amerikai katonai vezetők üdvözölték a kedvező júliusi adatot. Szerintük lehetséges, hogy a csapaterősítés kezdi meghozni gyümölcsét. Az Egyesült Államok idén több tízezer fővel megerősítette iraki kontingensét. Az arab országban jelenleg körülbelül 160 ezer amerikai katona állomásozik.