Lezuhant egy orosz repülőgép Moszkva mellett

Vágólapra másolva!
A földbe csapódott és felrobbant egy orosz teherszállító repülőgép vasárnap hajnalban Moszkva mellett. A Szibériába tartó gépen nyolc ember tartózkodott, mindannyian meghaltak.
Vágólapra másolva!

Lezuhant egy Antonov An-12 típusú teherszállító repülőgép vasárnap az orosz főváros közelében, a balesetben a személyzet mind a hét tagja életét vesztette. A négymotoros gép röviddel a felszállás után csapódott a földbe 4 kilométerre a moszkvai Domogyedovo repülőtértől, felrobbant és kigyulladt.

A gép teljesen fel volt töltve üzemanyaggal, darabjai körülbelül négyezer négyzetméteren szóródtak szét. A Moszkvából a szibériai Bratszkba tartó gép fedélzetén hétfős személyzet tartózkodott. Az 1964-ben gyártott gép az Atran szállítmányozó cég tulajdonában volt. A szerencsétlenség oka egyelőre nem ismert.