Felrobbant egy gázvezeték Oroszországban

Vágólapra másolva!
Felrobbant egy gázvezeték Oroszország északnyugati részén csütörtök hajnalban - közölte egy helyi illetékes.
Vágólapra másolva!

A Leningrádi terület vezetőségének szóvivője szerint a gázvezeték nagy terhelési feszültség alatt volt. A nagy erejű detonáció és nyomában tűz ütött ki. A helyi katasztrófavédelmi hatóságok szerint azonban a robbanást, amely egy erőmű közelében történt, nem követték újabb detonációk.

Szemtanúk beszámolója szerint a robbanás következtében mintegy 5 kilométeres körzetben megremegtek a lakóépületek, és sokan futva, illetve gépkocsikon menekültek a helyszínről. A térségre sűrű füstréteg telepedett, nehezen lehet lélegezni, és a robbanás nyomán keletkezett lángok a környező erdőket is elérték. A tűzoltók megfeszített erőbedobással folytatják küzdelmüket a lángokkal. Hivatalos közlés szerint egyelőre nem volt szükség lakosok kitelepítésére.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a vezetéken exportra szánt gáz áramlott-e, és azt sem, hogy a detonáció milyen mértékű károkat okozott.