Egyre több belgának vész nyoma

Vágólapra másolva!
Mind több belga tűnik el az utóbbi időben. A rendőrség szerint főként az idős, Alzheimer-kóros emberek esetében fordul elő, hogy például nem találnak haza.
Vágólapra másolva!

Aggasztóan nő az eltűnt személyek száma Belgiumban: idén július 20-ig 481 felnőtt eltűnéséről szerzett tudomást a rendőrség, ami 10 százalékos emelkedés az előző év hasonló időszakához képest. A jelenség különösen gyorsan nő az idős emberek között.

Egy rendőrségi szóvivő ezt az Alzheimer-kór és a többi hasonló, szellemi leépülés okozta betegség terjedésére vezette vissza: az érintettek elmennek sétálni, és azután nem találnak haza. Az egyik belga településen például egy 77 éves nő holttestét 200 méterre saját házától találták meg a napokban - a teste kihűlt éjszaka.

A 481 eltűnt közül 422-t utóbb megtaláltak, jóllehet közülük 50-et holtan: 37-en öngyilkosak lettek, 3-at megöltek, 7 ember baleset során vesztette életét, 3 esetben pedig még vizsgálják a körülményeket.