21 áldozata van egy újabb bagdadi merényletnek

Vágólapra másolva!
Újabb súlyos merényletet követtek el csütörtökön Bagdadban: a terrorakciónak az első rendőrségi jelentések szerint legkevesebb 21 halottja és 60 sebesültje volt.
Vágólapra másolva!

A robbanószerkezetet parkoló gépkocsiban helyezték el egy piac mellett egy elsősorban síiták lakta kerületben. A detonáció következtében egy közeli háromemeletes épület és kilenc gépkocsi is lángba borult.

Az amerikai hírügynökség tv-csatornája további két iraki fővárosi helyszínről mutatott füstgomolygást, de ezekről egyelőre nem derült ki, hogy mi okozta őket.

Bagdadtól délre egy rendőrjárőr útjába helyeztek el egy út menti pokolgépet. A robbanásban öt rendőrtiszt halt meg. Nedzsefben gépkocsiból lőtték le Ali al-Szisztáni, iraki síita nagyajatollah egyik volt közeli munkatársát. Két hónapon belül immár a harmadik vallási elöljárót ölik meg a legfőbb síita vezető köréből.

Merényletről érkeztek hírek az észak-iraki Kirkukból és Moszul körzetéből is. Kirkukban egy népszerű étterem mellett robbant fel szintén egy parkoló gépkocsi, hat civilt ölt meg, és 25-öt megsebesített. Moszul mellett egy rendőrőrs kapujánál egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát, itt is hatan haltak meg, és további 13 személy megsebesült.

Közben az amerikai hadsereg bejelentette, hogy az elmúlt napokban 5 katonája halt meg Irakban. Három tengerészgyalogos és egy matróz Dijála tartományban esett el harc közben, szerdán pedig Bagdad déli részén öltek meg egy katonát tűzharcban. Csak júliusban eddig 65 amerikai vesztette életét. Ez viszonylag alacsony szám az előző három hónaphoz képest, amikor az amerikai áldozatok száma minden esetben meghaladta a százat.