Moszkva ítélkezhet a britek helyett Lugovojról

Vágólapra másolva!
Kész bíróság elé állni Oroszországban Andrej Lugovoj ex-KGB ügynököt, akit a brit hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy köze van Alekszandr Litvinyenko Londonba szökött, szintén ex-KGB ügynök meggyilkolásához. Lugovoj közölte: az elmúlt nyolc hónapban semmilyen hivatalos értesítést nem kapott Nagy-Britanniából. A Kreml bejelentette, hogy Moszkva is gyanúsítottként tekint Lugovojra, de továbbra sem hajlandók kiadni Londonnak. A kiadatási vita miatt megromlottak a két ország diplomáciai kapcsolatai.
Vágólapra másolva!

Hajlandó bíróság elé állni Ororszországban Andrej Lugovoj orosz üzletember, akit azzal gyanúsítanak a brit hatóságok, hogy köze van Alekszandr Litvinyenko Londonban letelepedett ex-KGB ügynök meggyilkolásához. Litvinyenkót 2006 novemberében mérgezték meg radioaktív polóniummal. Lugovoj kiadatása miatt mélypontra süllyedtek a brit-orosz diplomáciai kapcsolatok: a héten London és Moszkva is 4-4 orosz illetve brit diplomatát utasított ki, miután Oroszország elutasította a brit kiadatási kérelmeket.

Lugovoj az Eho Moszkvi című orosz rádiónak adott nyilatkozatában pénteken kijelentette, hogy az utóbbi nyolc hónap alatt egyetlen egy értesítést vagy hivatalos idézést sem kapott Nagy-Britanniából. Felszólította a brit hatóságokat, hogy küldjék el Moszkvába az ellene szóló bizonyítékokat. Hozzátette, hogy meglehetősen kételkedik a britek által emlegetett bizonyítékok komolyságában.

Lugovoj ezt azt követően mondta, hogy a Kreml egyik szóvivője úgy nyilatkozott: Oroszország a Litvinyenko-gyilkosság egyik gyanúsítottjaként tekint Andrej Lugovoj volt orosz titkos ügynökre. "Mi is úgy tekintünk rá, mint a gyanúsítottak egyikére" - idézte a francia hírügynökség pénteken Dmitrij Peszkov szóvivő előző esti nyilatkozatát. "Az orosz nyomozók ellenőriznek minden nyomot. Lugovoj ellen nyomozás folyik, mint az ügy egyik gyanúsítottja ellen" - mondta Peszkov.

A szóvivő azt mondta: az orosz hatóságok régóta várják, hogy a britek részletes érveket sorakoztassanak fel Lugovoj bűnösségének alátámasztására, de csak "egy olyan dokumentumot kaptak, amelyben azok kijelentik: vizsgálódásuk eredményeként bűnösnek tekintik (Lugovojt)". A Kreml azt mondta, kész felelőségre vonni Lugovojt, ha a brit hatóságok bizonyítani tudják bűnösségét, de nem hajlandó kiadni őt Nagy-Britanniának.