Szíriában tárgyal az iráni elnök

Vágólapra másolva!
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szíriai kollégájával, Bassár el-Aszaddal tárgyalt kétoldalú, regionális és nemzetközi kérdésekről csütörtökön Damaszkuszban.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint Ahmadinezsád látogatása során megbeszélést folytat a szíriai alelnökkel és a kormányfővel is, továbbá találkozik Háled Mesaallal, a Hamász palesztin iszlamista szervezet damaszkuszi emigrációban élő vezetőjével és a libanoni Hezbollah radikális síita mozgalom tagjaival.

Az iráni elnök két évvel ezelőtti hivatalba lépése óta már második alkalommal látogat Szíriába. A két ország 1979 óta áll szoros szövetségben, azóta, hogy Szíria az iráni iszlám forradalom után - a többi arab országgal ellentétben - azonnal felvette a kapcsolatot az új vallási vezetéssel, s a perzsa állam pártját fogta az 1980 és 1988 közötti iraki-iráni háború idején.

Washington mindkét országot azzal vádolja, hogy szélsőséges csoportokat támogatnak, és szándékosan szítják az erőszakot Irakban és Libanonban. Teherán és Damaszkusz tagadja e vádakat.

Az iráni elnök csütörtöki fogadásával Aszad egyértelműen jelezte: nem hajlandó teljesíteni Ehud Olmert izraeli miniszterelnök arra vonatkozó kérését, hogy Damaszkusz - a 2000-ben megszakadt szíriai-izraeli béketárgyalások felújításának előfeltételeként - szakítsa meg kapcsolatait Teheránnal.