50 millió dollárra emelték a bin Ladenre kitűzött vérdíjat

Vágólapra másolva!
A korábbi összeget megduplázva, ötvenmillió dollárra emelte az Oszama bin Ladenre, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjére kitűzött vérdíjat pénteken az amerikai szenátus.
Vágólapra másolva!

A törvényhozás felsőházában nyolcvanheten támogatták az indítványt, és csupán egy szenátor szavazott ellene. A szavazást megelőzően olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok ellen elkövetett merényletekért felelős al-Kaida nemzetközi terrorhálózat megszilárdította műveleti képességét, bevette magát Pakisztán törzsi vidékén lévő menedékébe, ahol embereit kiképzi és merényleteket készít elő. Arra is készül a szervezet, hogy behatoljon az Egyesült Államokba.

Két évvel ezelőtt januárban olyan sajtóértesülések jelentek meg, amelyek szerint a Bush-kormányzat heteken belül megduplázza az Oszama bin Laden fejére kitűzött 25 millió dolláros vérdíjat. A washingtoni külügyminisztérium azonban akkor azt válaszolta, hogy a kérdésben nem született döntés.

Az Egyesült Államok 2005 januárjában új tájékoztató kampányt indított Pakisztánban, hogy szélesebb körben terjessze, megemelik a nyomravezetői jutalmat, amelyet a bin Ladennel kapcsolatos információkért fizetnek.