Abbász szerint a Hamász közel került az al-Kaidához

Vágólapra másolva!
Mahmúd Abbász palesztin elnök hétfőn azzal vádolta meg a Hamász palesztin iszlamista szervezetet, hogy az al-Kaidát védelmezi, és teret enged a nemzetközi terrorhálózatnak a Gázai övezetben.
Vágólapra másolva!

Az al-Kaida második számú vezetője, Ajman az-Zavahri azzal vádolta meg a Hamászt, amely a múlt hónapban vette át az ellenőrzést a Gázai övezetben, felmorzsolva az Abbászhoz hű biztonsági erőket, hogy az amerikai érdekek kiszolgálója.

"A Hamász révén az al-Kaida behatol a Gázai övezetbe" - mondta Abbász a RAI olasz állami televíziónak adott interjúban. Az interjú a ciszjordániai Rámalláhban készült, Romano Prodi olasz kormányfő keddi látogatása előtt.

Abbász menesztette a Hamász vezette kormányt, és rámalláhi székhellyel átmeneti kabinetet nevezett ki, miután a hozzá hű erők egyhetes harc után kénytelenek voltak kivonulni a Gázai övezetből.

"A Hamász az, amely az al-Kaidát védelmezi, és vérengző magatartásával nagyon közel került az al-Kaidához" - mondta Abbász az interjúban. "Ezért van Gáza veszélyben, és szorul segítségre" - tette hozzá. Abbász közölte: az általa vezetette Fatah politikai szervezet "soha nem folytat párbeszédet a Hamásszal".

A BBC riporterét, Alan Johnstont 114 napon át fogva tartó Iszlám Hadserege nevű csoport a feltételezések szerint merített az al-Kaida módszereiből, bár nincs bizonyíték arra, hogy a két szervezet kapcsolatban állna egymással.

Zavahri egy, a múlt hónapban közétett videofelvételen felszólított minden muzulmánt, hogy a Hamásszal fennálló nézetkülönbségek ellenére támogassa az iszlamista szervezetet az Abbásszal és Izraellel folytatott harcában.