Bin Laden áldását sejtik a brit merényletek mögött

Vágólapra másolva!
Az al-Kaida vezére, Oszama bin Laden jóváhagyásával hajtották végre a londoni és glasgow-i merényleteket - állítja a The Times magas rangú hírszerzési forrásokra hivatkozva. Brit biztonsági illetékesek egyelőre óvatosabbak, és azt mondják, még nincs bizonyíték erre. Gordon Brown brit miniszterelnök ugyanakkor már vasárnap arról beszélt, hogy az "al-Kaidához köthető emberek" fenyegetik Nagy-Britanniát.
Vágólapra másolva!

Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi hálózat vezetője hagyta jóvá a múlt hét végén megkísérelt nagy-britanniai merényletsorozatot - írta külföldi hírszerzési forrásokra hivatkozva a pénteki The Times. A brit napilap forrása szerint "már az első napon egyértelmű volt", hogy a merényletkísérletek mögött az al-Kaida állt, a terveket az al-Kaida követői dolgozták ki, bin Laden áldásával.

A The Timesnak ugyanakkor brit biztonsági illetékesek óvatosabban nyilatkoztak, mondván: még túl korai arról beszélni, hogy a robbantásos merényletek terveit külföldön vagy Nagy-Britanniában szőtték. Gordon Brown miniszterelnök már múlt vasárnap, egy nappal a londoni és glasgow-i merényletkísérletek után úgy fogalmazott, hogy az ország "al-Kaida-fenyegetéssel néz szembe, az al-Kaidához kapcsolódó emberek részéről".

A londoni belvárosban, illetve a glasgow-i repülőtéren megkísérelt robbantásos merényletek kapcsán eddig nyolc arab, illetve indiai származású gyanúsítottat vettek őrizetbe. Mindegyikük brit állami kórházakban dolgozott orvosként vagy labortechnikusként.

A The Times szerdai értesülése szerint az al-Kaida egyik iraki vezetője már hónapokkal a nagy-britanniai merényletkísérletek előtt utalást tett arra, hogy az NHS-en belül orvosokból álló terrorista sejt működik, és támadásra készül. A lap szerint a figyelmeztetés, amelyet Andrew White-nak, a Bagdadban működő egyetlen anglikán egyházközösség vezetőjének továbbítottak még április közepén, úgy hangzott: "azok fognak ölni, akik most gyógyítanak" Nagy-Britanniában.