Milliárdokat fizethet a Pfizer gyanús kísérleteiért

Vágólapra másolva!
Vitatott gyógyszerkísérletek miatt indult milliárdos kártérítési per a világ legnagyobb gyógyszergyártója, a Pfizer ellen Nigériában. A céget azzal vádolják, hogy 1996-os gyógyszerkísérletei következtében 11 gyerek meghalt.
Vágólapra másolva!

Tagadja a bűnösségét a világ legnagyobb gyógyszeripari cége, a Pfizer, amely ellen tragikusan végződött gyógyszerkísérletek miatt indult eljárás Nigériában. A gyógyszergyártótól a nigériai állam 7 milliárd dolláros, magánszemélyek pedig további 2 milliárd dolláros kártérítést követelnek, több mint egy évtizeddel az után, hogy a cég nigériai gyerekeken tesztelt gyógyszert - írja a Washington Post.

A vád szerint a kísérletek több gyermek halálát, illetve maradandó károsodását okozták. A nigériai kormány azt állítja, hogy a cég illegálisan folytatott kísérleteket több mint 200 gyereken az 1996-os, kanói agyhártyagyulladás-járvány idején. A Pfizer 100 gyereken tesztelte új gyógyszerét, a másik 100 kontrollcsoportként működött, egy már bevált antibiotikumot kapott, a családok jogi képviselői szerint az ajánlottnál kisebb mennyiségben. A felperesek szerint eddig 11 gyerek halt meg a kísérletek következtében.

A Pfizer a per beszüntetését kéri. A cég szerint az ügy az állami bíróság hatáskörén kívül esik. A cég kitart állítása mellett, miszerint senki sem halt meg a gyógyszer okozta mellékhatások, illetve a kifogásolható ellátás miatt.