Merényletekre buzdít az al-Kaida szónoka

Vágólapra másolva!
Újabb videón buzdítja harcra a muszlimokat a fejlett országok ellen Ajman az-Zavahri. Az al-Kaida második emberének tartott férfi 95 perces üzenetében világszerte még több támadásra szólította fel az iszlámhívőket.
Vágólapra másolva!

Nyugati célpontok elleni világszerte végrehajtandó támadásokra szólította fel a muszlimokat legújabb videoüzenetében Ajman az-Zavahri. Zavahrinek, akit az al-Kaida második számú vezérének tartanak, idén ez már a nyolcadik üzenete. Ebben arra buzdít, hogy a muszlimok csatlakozzanak a Nyugat elleni szent háborúhoz. Azt még nem tudták megállapítani, hogy a felvétel a múlt héten Nagy-Britanniában törtánt merényletkísérletek előtt készült-e. Zavahri 95 perces beszédében nem tett említést a meghiúsított londoni és glasgow-i támadásokról.

A fehér ruhában látható Zavahri témák sokaságát érintette a szélsőséges iszlamista nézetekre fogékony közönségnek szánt üzenetében, Iraktól kezdve Szaúd-Arábián és a palesztin területeken át Egyiptomig bezárólag számos politikai kérdésről beszélt. A vezér radikálisabb fellépést sürgetett az Egyesült Államokkal és szövetségeivel szemben.

Irak kapcsán Zavahri az al-Kaida helyi szárnya, az Iraki Iszlám Állam támogatására hívta fel az arab ország lakosait - köztük az északi országrészben élő kurdokat -, illetve általában a világ muzulmánjait. A terrorista vezető burkoltan elismert bizonyos nehézségeket, az iraki al-Kaida-szárny belső ellentéteire célozgatott, és felszólította a muzulmán "szent harcosokat": vitáikat egymást között rendezzék és ne tárják a nyilvánosság elé. Éles kirohanást is intézett a szerinte korrupt egyiptomi és szaúdi kormányzat ellen.