Lezuhant egy kisrepülőgép Írországban

Vágólapra másolva!
Ketten meghaltak és heten megsérültek, amikor erős szélben és ködös időben lezuhant egy kisrepülőgép csütörtökön Írország nyugati részén.
Vágólapra másolva!

A bérelt gép pilótája nyolc kiránduló utast szállított vissza a szárazföldre az Aran-szigetekről, amely a turisták körében legnépszerűbb part menti célpont a térségben. Az egyhajtóműves Cessna már megközelítette a Galway grófságbeli Connemara repülőteret, amikor a leszállópályától 50 méternyire orrával a földbe csapódott.

Szemtanúk elmondása szerint három utas kisebb sérülésekkel a maga lábán kászálódott ki a gép hátsó részéből, négy életben maradt társukat azonban ki kellett vágni a roncsból. A sérülteket kórházba szállították, egyikük állapota válságos.

A Galway városától 27 kilométernyire nyugatra elterülő repülőtér nem messze található az Atlanti-óceán partjától, forgalmát gyakran zavarják hirtelen támadt széllökések.