Holtan találták cellájában a német sorozatgyilkost

Vágólapra másolva!
A bayreuthi börtönben lévő cellájában hétfőn reggel halva találták Volker Eckert német kamionsofőrt, aki korábban hat nő, köztük öt prostituált  meggyilkolását ismerte be - jelentette be a német rendőrség.
Vágólapra másolva!

Holtan találták cellájában azt a német kamionsofőrt, akit hat nő meggyilkolásáért ítéltek el. Az erről kiadott közlemény szerint feltételezhető, hogy a sorozatgyilkos öngyilkos lett. A vizsgálatot azonban folytatják, hogy megállapítsák a halál pontos okát.

A hatóságok a férfit 19, 1974 és 2006 között Franciaországban, Németországban és Spanyolországban elkövetett gyilkossággal, illetve gyilkossági kísérlettel gyanúsították, de ezekben az ügyekben még nem zárult le a nyomozás.

A volt NDK-ban született, 48 éves férfit novemberben tartóztatták le Kölnben. Első gyilkosságát 1974-ben, 15 éves korában követte el, áldozata egy 14 éves kislány volt, akinek halálát akkoriban a rendőrök öngyilkosságnak vélték.