Ciszjordániába költöztetik az egyiptomi nagykövetséget

Vágólapra másolva!
Egyiptom áthelyezi nagykövetségét a Gázai övezetből a másik palesztin területre, Ciszjordániába - jelentette be kedden a kairói külügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi diplomaták egy csoportja már el is indult a ciszjordániai Rámalláh felé, ahol Mahmúd Abbász palesztin elnök hivatala működik. A nagykövet néhány napon belül követi őket - áll a minisztérium közleményében.

Megfigyelők szerint ez a döntés egyértelműen jelzi, hogy Kairó az Abbász által kinevezett szükségkormányt ismeri el a palesztin nemzeti egységkormány felbomlása, az iszlamista Hamász gázai övezeti hatalomátvétele után, nem pedig a Hamász szervezet gázai kormányát.