Kivégzéssel fenyegetik a túszul ejtett BBC-riportert

Vágólapra másolva!
Kivégzéssel fenyegette meg a BBC közel 100 napja fogságban lévő tudósítóját az Iszlám Hadserege nevű csoport, amennyiben nem teljesítik követeléseiket. A bejelentést órákkal azt követően tették, hogy a Hamász palesztin militáns szervezet illetékese azt mondta: hamarosan elengedhetik Alan Johnstont. Elengedését nehezíti a polgárháború közeli helyzet a palesztin területeken.
Vágólapra másolva!

Kétségessé vált, hogy valóban kiszabadulhat-e Alan Johnston, a BBC március 12-én elrabolt gázai tudósítója, miután az őt fogva tartó az Iszlám Hadserege nevű csoport kivégzésével fenyegetett, amennyiben nem teljesítik követeléseiket.

"Nem volt semmiféle egyezség erről a fogolyról. Ami a médiában megjelent, egyáltalán nem igaz. Ha nem teljesítik a követeléseinket, akkor lemészároljuk ezt az újságírót" - mondta Abu Katab, az Iszlám Hadserege szóvivője az al-Dzsazírának.

Az Iszlám Hadserege korábban egy Nagy-Britanniában bebörtönzött radikális iszlám vallási vezető szabadon bocsátását követelte a BBC-tudósítóért cserében. Vasárnap még arról érkeztek hírek, hogy órákon belül elengedhetik Johnstont. Ezt a Hamász palesztin militáns szervezet illetékesei mondták.

A Hamász számára fontos Johnston kiszabadítása, mert igyekszik bebizonyítani, hogy jobban képese fenntartani a rendet Gázában, mint a csütörtökön elűzött Fatah - írja a Guardian. A legtöbb palesztin illetékes szerint Johnston elrablása nem valamiféle radikális terv része volt, hanem ezzel is nyomás alá akarták helyezni a Hamász vezette kormányt.

Az újságíró elrablása egybeesett a Fatah és Hamász közötti, polgárháborúval fenyegető hatalmi harcok elmérgesedésével, és ez megnehezíti a szabadon engedéséért folytatott tárgyalásokat - vélte a brit lap.

Iszmail Haníje, a Hamász vezetője és leváltott miniszterelnök azonban igyekezett magabiztosnak hangzani a Le Figarónak szombaton adott interjúban. "Egyetlen legitim erő lesz. Helyreállítjuk a törvényes rendet Gázában. Ezáltal könnyebb lesz elérni Alan Johnston elengedését" - nyilatkozta Haníje a párizsi lapnak.