Lugovoj beindította az orosz titkosszolgálatot

Vágólapra másolva!
Kémkedési ügyben indított vizsgálatot az orosz titkos szolgálat Andrej Lugovoj orosz üzletember, a Litvinyenko-ügy fő gyanúsítottjának kijelentései nyomán.
Vágólapra másolva!

A titkos szolgálat azután döntött az orosz szövetségi főügyészséggel egyetértésben a vizsgálat mellett, miután májusban Lugovoj, akit a brit hatóságok Alekszander Litvinyenko volt titkos ügynök tavalyi londoni megmérgezésével gyanúsítanak sajtótájékoztatót tartott. A volt kém azt állította, hogy a Kremllel szembenálló, Nagy-Britanniába emigrált Borisz Berezovszkij orosz milliárdos kapcsolatba lépett a brit hírszerzéssel (MI6) és bizalmas információkat szolgáltatott ki neki Oroszországról.

A vizsgálat vélhetően tovább élezi a viszonyt Moszkva és London között. Oroszország ugyanis nehezményezi, hogy Nagy-Britannia nem hajlandó kiadni az orosz hatóságoknak Berezovszkijt és a Kreml további emigráns ellenségeit.

Lugovoj egyenesen azt állította: Alekszander Litvinyenkót beszervezték a britek, de már nem tudták ellenőrizni. A brit titkosszolgálat szerint Lugovoj csak fantáziál. Lugovoj beszélt azokról az oroszokról is, akik állítólag a titkosszolgálatnak tett szívességekkel szereztek brit állampolgárságot, és közölte, a brit közvéleménynek tudnia kellene, egyes oroszok mit művelnek Londonban.

A brit külügy szerint azonban a gyilkossági ügy egy bűneset, és nincs köze a titkosszolgálatokhoz. Oleg Gorgyevszkij volt KGB-s, jelenlegi brit ügynök pedig bolond fantáziának nevezte Lugovoj állításait. Gorgyevszkij tagadta, hogy Litvinyenko nekik dolgozott volna. "Régen ... az FSZB tagja volt, amely a KGB belföldi szervezete, és az MI6-ot nem érdekli a belföldi szervezet, Litvinyenkóra nem volt tehát szükségünk" - idézte a BBC.