Ismét Westerwelle a német szabad demokraták elnöke

Vágólapra másolva!
A német Szabad Demokrata Párt (FDP) stuttgarti kongresszusának első napján, pénteken a küldöttek - ellenjelölt nélkül - elsöprő többséggel ismét Guido Westerwellét választották a liberális párt elnökévé.
Vágólapra másolva!

A 45 éves, rendkívül népszerű politikus 2001 májusa óta áll az FDP élén. Akkor a párt legfiatalabb elnökeként került az elnöki posztra, olyan kiemelkedő politikai személyiségek utódaként, mint Hans-Dietrich Genscher vagy Otto Graf Lambsdorff.

A liberális párt, amely korábban - a mérleg nyelvének szerepét betöltve - már mind a konzervatívokkal, mind a szociáldemokratákkal alkotott kormánykoalíciót, a legutóbbi, 2005 szeptemberében tartott parlamenti választásokon a szavazatok 9,8 százalékát szerezte meg. Ezzel az ország harmadik legerősebb pártja, egyben az ellenzék vezető ereje lett.

A legfrissebb felmérések szerint az FDP népszerűsége azóta valamelyest tovább növekedett, ami megfigyelők szerint jelentős mértékben a pártelnök határozott és következetes politizálásának is köszönhető.