Lázadoznak az angol kocsmárosok

Vágólapra másolva!
Polgári engedetlenségi mozgalom kezd kibontakozni az angliai pubok körében a jövő hónapban életbe lépő általános dohányzási tilalom ellen. Szakértők szerint ugyanis a tilalom jelentősen visszavetheti a vendéglátóhelyek forgalmát. A kormány 100 millió font egészségügyi megtakarítást remél.
Vágólapra másolva!

A július 1-jével életbe lépő törvény alapján - Skóciához, Waleshez és Írországhoz hasonlóan - Angliában is tilos lesz rágyújtani gyakorlatilag minden zárt közösségi helyiségben. Ez mintegy 3,7 millió munkahelyet érint, köztük csaknem 200 ezer pubot, bárt és éttermet. A tilalom ellen vétőket 50 font - 18 ezer forint - helyszíni bírság fenyegeti, azokat a munkáltatókat pedig, akik nem szereznek érvényt a törvénynek, 2500 fontig (900 ezer forintig) terjedő büntetéssel sújthatják.

A The Sunday Telegraph beszámolója szerint azonban több száz pubtulajdonos meghirdette "az ellenállás napját", amelynek jegyében meg fogják engedni, hogy vendégeik július 1-jén is rágyújtsanak. A mozgalomhoz eddig 200 pub csatlakozott, de a vasárnapi konzervatív brit lap szerint számuk várhatóan tovább nő, és több tulajdonos kilátásba helyezte, hogy a törvény életbe léptével egybeeső "ellenállás napja" után is lehetővé teszi a dohányzást, ha vendégei így kívánják.

Az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző központ, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) előrejelzése szerint a dohányzási tilalom hatására éves összevetésben három százalékkal vissza fog esni az angol vendéglátó szektor alkohol- és cigaretta-értékesítése az idei harmadik negyedévben. A negyedik negyedévben ennél is nagyobb, 3,5 százalékot közelítő éves forgalom-visszaeséssel számol a cég, mivel a téli időben "még kevésbé lesz vonzó megoldás" a vendéglátó helyek előtti járdán rágyújtani. A CEBR szerint ilyen mértékű csökkenés már aggodalmakat kelthet azzal kapcsolatban is, hogy a tilalomnak milyen kihatása lesz a foglalkoztatásra.

A brit kormány ugyanakkor azzal érvel, hogy Nagy-Britanniában naponta harmincan halnak meg a passzív dohányzás egészségügyi következményeitől. A hivatalos előrejelzés szerint a tilalom 1,7 százalékkal fogja csökkenteni a dohányosok számát, amivel évente 100 millió font takarítható meg az állami egészségügyben.