Az amerikai radar ellen tiltakoztak Prágában

Vágólapra másolva!
Több ezer ember tüntetett szombaton délután Prágában az amerikai rakétapajzs részeként Csehországba tervezett radarállomás ellen. A résztvevők szerint a radarról országos népszavazáson kellene dönteni, Mirek Topolánek miniszterelnök azonban elutasítja ezt.
Vágólapra másolva!

Ezrek bírálták a Mirek Topolánek vezette cseh kormányt egy prágai tüntetésen szombaton, amiért az tárgyalásokat kezdett Washingtonnal egy Csehországban felépítendő radarállomásról. A radar az amerikai légvédelmi pajzs része lenne, a prágai tüntetők azonban nem kérnek belőle. "A kormánynak nincs joga olyasmiről tárgyalni, amire nem kapott felhatalmazást" - mondta az egyik szónok, hozzátéve a radarállomás elleni tiltakozó petíciót szombatig több mint 110 ezer ember írta alá.

A tervek szerint az amerikai radarállomás a Prágától mintegy 60 kilométerre délnyugatra elterülő Brdy katonai kiképző körzetben épülne fel. A környék lakossága ellenzi a radarállomást, s a régióból több autóbusznyi ember érkezett a tüntetésre. "Ha olyan nagyon akarja a kormány a radarállomást, akkor építse fel Prágában a Vencel téren. Mi nem kérünk belőle" - mondta újságíróknak az egyik ottani lakos.

A radarellenes tüntetésen a koalíciós Zöldek Pártjának egyik szárnya is részt vett, noha a zöldek a kormányban megszavazták a tárgyalások megindítását a radarállomásról. "A párt meg van osztva ebben a kérdésben" - nyilatkozta újságíróknak Matej Stropnicky, a zöldek alelnöke.

Washington januárban kereste meg Prágát, hogy kezdjenek tárgyalásokat egy Csehországba telepítendő amerikai radarállomásról. A tárgyalások várhatóan az év végéig eltartanak, s a döntésre csak a jövő év elején kerül sor. A legutóbbi felmérések szerint az amerikai radarállomás felépítését csak a csehek 26 százaléka támogatja, míg 70 százaléka elutasítja.