Kilencen sebesültek meg izraeli légicsapásokban

Vágólapra másolva!
Kilenc palesztint megsebesítettek kedd éjjel izraeli helikopterekről gázai övezeti célpontokra kilőtt rakéták. Palesztin kórházi források szerint a sebesültek civilek, közöttük két gyerek.
Vágólapra másolva!

A légitámadás áldozatai a Gázai övezet északi részén fekvő Dzsabalíja menekülttárborban sebesültek meg, ahol az izraeliek egy az iszlamista Hamász szervezet tagjai által használt épületet vettek célba, de a tájékoztatás szerint legalább egy rakéta a célba vett épülettel szomszédos lakóházban csapódott be. Kevéssel később szemtanúk szerint egy fegyverraktárat is támadott az izraeli haderő a levegőből.

Előzőleg Amír Perec izraeli védelmi miniszter a palesztinokkal szembeni bojkott szigorítására szólította föl az Európai Uniót. A tárcavezető Javier Solanával, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével folytatott megbeszélése után azt mondta, mindaddig, amíg Izraelt támadások érik a palesztin területekről, semmiféle segélyt nem szabad folyósítani a palesztin kormány számára.

Kedden a Gázai övezetből kilőtt újabb három rakéta hullott izraeli területre; az erőszak kiújulása óta mintegy másfélszáz palesztin rakéta csapódott be Izraelben.