Sarkozy tapssal búcsúztatta Chiracot

Vágólapra másolva!
Beiktatták Nicolas Sarkozy francia elnököt, miután átvette az Elysée-palotát és a nukleáris arzenál indítókódjait elődjétől, Jacques Chiractól. Sarkozy kikísérte és megtapsolta elődjét, aki eleinte mentora, majd politikai riválisa volt. Chirac kedden, 12 év elnökség után tévébeszédben búcsúzott a franciáktól. Azt mondta, "büszke a jól elvégzett küldetésére". Tudósítók szerint, a 74 éves Chirac azonban több mint 8 százalékos munkanélküliséggel küzdő, megosztott, és jövőjében bizonytalan nemzet éléről távozik.
Vágólapra másolva!

Kikísérte és megtapsolta Nicolas Sarkozy új francia elnök, elődjét, egykori mentorát, majd politikai riválisát, Jacques Chiracot, aki autón távozott az Elysée-palotából. Sarkozy átvette a hatalom szimbolikus jelvényének számító, a Becsületrend nagymesteri címét szimbolizáló aranyláncot az alkotmányos tanács elnökétől.

Az új elnök beiktatását 21 ágyúlövés jelezte az Invalidusoknál, a Szajna túlpartján. Az Elysée-palotában katonai díszszemle üdvözölte. Sarkozy ezt követően újra meggyújtja a Diadalív alatt fekvő ismeretlen katona sírjánál lévő örökmécsest.

Új megoldásokat keres

Sarkozy beiktatási beszédében megemlékezett elődeiről, többek között Chiracról, akit méltatott amiért igyekezett népszerűsíteni a francia univerzális értékeket a világban, felemelte szavát a környezetvédelem és a klímaváltozás ügyében, és hangsúlyozta az eljövendő generációk iránti felelősséget.

Sarkozy azt mondta, új megoldásokat kell találni mindazokra a problémákra, amelyekkel Franciaország szembenéz. Hangsúlyozta az erkölcsi megújulás fontosságát, a munka becsületének helyreállítását, a teljesítmény, a tisztelet, a tolerancia és a nyitottság értékeinek fontosságát.

Azt mondta, megvédi Franciaország függetlenségét és identitását, harcolni fog Európáért, amelynek szerinte legfőbb feladata polgárainak védelme, és küzd majd az általa javasolt Mediterrán Unióért. "Nem fordíthatunk hátat a mediterrán térségnek, mert Franciaország nem fordíthat hátat múltjának és jövőjének" - mondta Sarkozy.

Berlinbe utazik

Sarkozy azonban nem marad sokáig új otthonában - ahová saját bevallása szerint is gyerekkora óta készül - délután ugyanis Berlinben találkozik Angela Merkel német kancellárral, az Európai Unió soros elnökével és Párizs első számú szövetségesével.

Az új elnök várhatóan csak csütörtökön nevezi meg az új miniszterelnököt és a kormányt. Sajtóértesülések szerint Francois Fillon, Chirac egykori minisztere lehet a kormányfő, a külügyminiszteri posztot pedig az ellenzéki Szocialista Párt (PS) egyik vezető politikusa, Bernard Kouchner töltené be.

Chirac elköltözött

Chirac 12 év után költözik ki a Champs Elysée sugárút tőszomszédságában található elnöki palotából, és adja át a kulcsokat utódjának, a május 6-án 53 százalékos többséggel megválasztott, jobbközép Nicolas Sarkozynek.

Chirac a Szajna bal partján fekvő, a Louvre-ra néző luxuslakásba költözik, amelyet a meggyilkolt libanoni miniszterelnök, Rafik Hariri családjától bérel. Chirac nem vonul vissza a politika világától: új, Jacques Chirac Alapítványával a világbékéért akar dolgozni.