Ópium lett egy afgán falu valutája

Vágólapra másolva!
Ópiummal fizetnek a kenyérért, az iskolai füzetekért, a benzinért, ópiummal fizetnek a gyerekek a rágóért, ópiummal fizetnek mindenért egy afgán falu lakói, a papírpénzt már teljesen kivonták a forgalomból. Egy helyi törzsi elöljáró szerint nincs más választásuk: bár tudják, hogy a sok elcserélt ópium végül drogkereskedőknél köt ki, ők másból nem tudnak megélni, a kormány pedig nem segít. Pedig a sajátos cserekereskedelem végül a kormány ellen küzdő lázadókat gazdagítja.
Vágólapra másolva!

Öt liter motorolaj - 100 gramm ópium. Két üveg kóla - 18 gramm ópium. Ezek a hozzávetőleges árfolyamok az észak-afganisztáni Sahran-e-Khas nevű faluban, ahol a papírpénzt ma már szinte teljes egészében ópiummal helyettesítik. Míg ugyanis előbbiből hiány van, utóbbiban bővelkednek a helyiek.

A dolog annyira elterjedt, hogy az Independent szerint még a gyerekek is ópiummal csencselnek, ha vásárolni akarnak valamit. "Minden gyerek levélkébe csomagolt ópiummal fizet. Aztán mondják a boltosnak, hogy 'adj nekem egy tollat, két füzetet, két sütit és három rágót'" - magyarázta a helyzetet a brit lapnak Sahran Pur helyi törzsi elöljáró.

Afganisztán a világ legnagyobb ópiumtermelője. Az afgán kormány - részben az országban szolgáló nyugati szövetséges haderő nyomására - tiltja az ópium alapanyagát szolgáltató máktermesztést, mert az ópium és az abból előállított heroin kereskedelme a felkelőket és nagyhatalmú hadurakat gazdagítja.

Bár az afgán kormány régebben vegyszeres permetezéssel igyekezett tönkretenni a tiltott termést, ez az út nem járható, hiszen a legtöbb helyi földműves semmi mást nem tud termelni, csak mákot. Ha az ültetvényeket elpusztítják, akkor családok vagy egész falvak maradnak bevétel nélkül. A fenyegetettség miatt viszont sok földműves a felkelők és a tálibok védelme alá helyezi magát, hogy ezzel biztosítsák bevételeiket.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a pénzt ópiumra cserélő falu egy viszonylag nyugodt tartományban fekszik, de még itt sem tudják a helyiek máshogy eltartani a családjukat, mint ópiumtermesztéssel. Amikor épp nincs termés, akkor a boltosok feljegyzik a tartozásokat, amit aratáskor törlesztenek a helyiek. A felhalmozott ópiumot a tartományon kívülről érkező vevők vásárolják fel, a pénzből a boltosok feltöltik készleteiket.

A helyiek ugyanakkor azt állítják, hogy az ópiumon alapuló árucsere ellenére nem tudják, hol landol végül a drog alapanyaga. "Jön egy fiatalember motoron, 7 kilót kér majd. Lehet, hogy nagyon messziről jön" - mondta a felvásárlókkal tartott kapcsolatról a törzsi vezető az Independentnek.

Forrás: EPA

"Had mondjam el, hogy törzsünk minden tagja, mindenki tudja, hogy milyen rossz a helyzet. Tisztában vagyunk vele, milyen bűncselekményeket követnek el ennek a drognak a segítségével. Hibásnak érezzük magunkat ebben és elismerjük, hogy kivesszük a részünket ezekből a bűnökből... De ha a kormány idejönne és adna nekünk három hónapra elegendő élelmet, akkor megpróbálnánk a másik kilenc hónapot kihúzni korgó gyomorral és beszüntetnénk a máktermesztést" - érzékeltette a helyzet súlyosságát a törzsi elöljáró.