Társai végezhettek az iraki al-Kaida vezérével

Vágólapra másolva!
Lelőtték Abu Ajjúb al-Maszrit, az iraki al-Kaida vezérét - állította az iraki belügyi szóvivő. Maszrit állítólag maguk a terroristák ölték meg egy belső összetűzésben, egy iszlamista szervezet azonban már cáfolta is a halálhírt. Maszri halálát később már az iraki belügyminiszter sem állította biztosra.
Vágólapra másolva!

Lelőtték az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki szárnyának főnökét, Abu Ajjúb al-Maszrit - jelentette be kedden az iraki belügyminisztérium. Abdul Karim Halaf tábornok, belügyi szóvivő szerint Maszrival maguk a terroristák végeztek egy belső összetűzésben, az iraki vagy az amerikai erőknek nem volt közük a halálához.

A bagdadi bejelentést ugyanakkor azonnal cáfolta egy iszlamista szervezet, s az interneten közzétett közleményében arról számolt be: Maszri "ép és egészséges". Az Iraki Iszlám Állam nevű szunnita gyűjtőszervezet - amelynek része az al-Kaida iraki szárnya is - a lázadók által használt egyik honlapon tette közzé írásos bejelentését, azt közölve, hogy Maszri "folytatja a harcot Isten ellenségeivel szemben".

Dzsavád al-Puláni iraki belügyminiszter később újbóli érdeklődésre már visszakozott, és közölte, hogy "amennyiben Maszri nem halt meg ma, majd meghal holnap". Ryan Crocker bagdadi amerikai nagykövet sem tudta megerősíteni a halálhírt. Mint mondta, Maszri halála "pozitív fejlemény" lenne ugyan, de nem vetne véget az al-Kaida iraki erőszakkampányának.

Az utóbbi időben az iraki al-Kaida egyre inkább szembekerült más szunnita fegyveres csoportokkal, amelyek nehezményezték a civil áldozatokat követelő súlyos merényleteket, így valóban létezhetnek a fegyveresek közötti belső ellentétek. Maszrinak ugyanakkor már többször költötték halálhírért, és a mostani hírt bejelentő Abdul Karim Halaf tábornok sem tudott információkkal szolgálni holttestéről.