Jövő héten kiderülhet, mikor megy Blair

Vágólapra másolva!
Várhatóan jövő héten bejelenti távozásának idejét a kormánypárt éléről Tony Blair brit kormányfő. A politikus legalábbias erre utalt egy keddi nyilatkozatában.
Vágólapra másolva!

Távozási időpontjának jövő heti bejelentésére tett egyértelmű utalást kedden a brit kormányfő, akinek lemondását korábbi londoni sajtóértesülések is május elsejére valószínűsítették. Tony Blair az ITV kereskedelmi tévécsatorna napi politikai magazinműsorait készítő GMTV-nek azt mondta: jövő héten "világossá" teszi álláspontját az ügyben, és mindenképpen tesz "valamilyen egyértelmű" bejelentést. Blair utalt arra is, hogy - egyezően az általános várakozással - Gordon Brown pénzügyminisztert tekinti utódjának. Mint közölte, meggyőződése szerint Brownból "nagyszerű miniszterelnök" lenne. Szerinte Gordon Brown érdeme, hogy ma Nagy-Britanniáé "a nyugati világ legerősebb gazdasága".

A The Daily Telegraph, a legnagyobb konzervatív brit napilap múlt pénteken azt írta, hogy Blair akár már kedden - a Labour hatalomra kerülésének tizedik évfordulóján, két nappal a Munkáspárt számára minden előrejelzés alapján súlyos veszteségeket ígérő helyi választások előtt - lemondhat pártvezéri tisztségéről, így próbálva javítani pártja esélyeit a választásokon. A Downing Street azonban még aznap cáfolta aaz értesülést.

Bármikor távozik is Tony Blair a Munkáspárt éléről, miniszterelnöki posztja is azonnal ügyvezető jellegűvé válik az utód megválasztásáig, mivel a brit alkotmányos szokásjog alapján a kormányfő és a kormánypárt vezére - ez utóbbi tisztség nem azonos a jórészt adminisztratív funkciókat betöltő pártelnökével - mindig ugyanaz a személy. A csütörtöki angol-walesi részleges helyhatósági, és a skóciai törvényhozási választások előtt egymást követik a Labour jelentős népszerűségi hátrányát mutató közvélemény-kutatások.

A Munkáspárt 1997. május 1-jén földcsuszamlásszerű választási győzelemmel vetett véget a 18 évi konzervatív kormányzásnak, és Blair - rekordot felállítva a brit baloldal történetében - az éppen tíz évvel ezelőttivel együtt összesen három választást nyert egymás után a Labour élén. A kormányfő személyét azonban - főleg az iraki háborút kísérő belpolitikai botrányok és népszerűségvesztés miatt - most már egyre inkább koloncnak tekintik saját pártján belül is. Tony Blair már tavaly bejelentette, hogy az idén távozik, bár azt soha nem pontosította, hogy mikor. Mindössze annyit árult el, hogy a Munkáspárt tavaly őszi éves kongresszusa volt az utolsó, amelyen miniszterelnökként részt vett.