Kiosztották Olmertet a libanoni háborúért

Vágólapra másolva!
Kemény bírálatokat kapott Ehud Olmert izraeli miniszterelnök a tavalyi libanoni háború kezeléséért attól az izraeli vizsgálóbizottságtól, amely hétfőn tette közzé jelentését. Így várhatóan nő a nyomás az egyébként is népszerűtlen Olmerten, hogy távozzon hivatalából.
Vágólapra másolva!

Nyilvánosságra hozta jelentését a tavaly nyári, Libanon elleni háborút vizsgáló izraeli kormányzati vizsgálóbizottság. A testület - amelyet egy bíró vezetett - élesen bírálta Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt, mondván, hogy súlyos hibákat követett el a konfliktus kezelése során. Úgy fogalmaztak, hogy elhamarkodottan, átfogó terv nélkül vitte háborúba az országot.

Izrael azt követően indított támadást a Libanon területén tevékenykedő Hezbollah militáns szervezet ellen, hogy annak tagjai elfogtak két izraeli katonát. A katonai akciókban 1200 libanoni és 160 izraeli vesztette életét. A háború anélkül ért véget, hogy a Hezbollah megsemmisült volna, sőt, egyes nyugati elemzők is úgy értékelték, valójában a síita szervezet volt a kofliktus győztese.

A jelentésben foglalt bírálatok után előreláthatólag ismét megerősödik az Olmert és védelmi minisztere távozását követelők tábora. Olmert népszerűségi indexe már így is példátlanul alacsony szintre süllyedt - emlékeztetett a BBC. A távozását követelők egy gyűlést is szerveznek csütörtökre. A miniszterelnök környezetéből ugyanakkor azt közölték, Olmert nem fog lemondani. A miniszterelnök a jelentésről úgy nyilatkozott, hogy "a hibákat orvosolni fogják".