Terrorizmusnak tartják az abortuszt a Vatikánban

Vágólapra másolva!
Az abortusz terrorizmus, a melegházasság pedig maga gonosz. Erről a Vatikán hittani kongregációjának titkára szólt egy beszédben. Olaszországban heves viták folynak a meleg párok együttélésének jogi elismerését lehetővé tevő törvénytervezet körül.
Vágólapra másolva!

Az abortusz és az eutanázia "emberarcú terrorizmus", a melegházasság pedig maga a gonosz - a Vatikán szerint. Erről Angelo Amato érsek, a Vatikán hittani kongregációjának titkára beszélt egy káplánoknak tartott beszédben.

A XVI. Benedek pápa bizalmasának tartott titkár "szinte láthatatlan gonoszról" beszélt, anmelyet a média úgy tálal, mint "az emberi haladás megnyilvánulásai". Ide sorolta az általa csak "emberi mészárszékeknek" nevezett abortuszkilinikákat, az eutanáziát, és az olyan "úgynevezett civilizált nemzetek parlamentjeit", ahol a melegházasságot lehetővé tevő törvények születnek.

Angelo Amato hétfői beszédét olasz lapok szellőztették meg kedden. Olaszországban heves vita folyik arról a törvényről, amelyben jogilag elismernék hetero- és homoszexuális párok házasságon kívüli kapcsolatát. Sokan úgy vélik, hogy a törvényjavaslat egy trójai faló, aminek elfogadása magával vonja majd a melegházasságok legalizálását is.

Az érsek a terhességmegszakítással kapcsolatban közölte, "a terrorizmus nemcsak terrorcsoportok műve, hanem névtelen erőké is, amelyek hamis, félrevezető üzenetekkel befolyásolják a közvéleményt, s az evangéliumhoz hű magatartást nevetségesnek, elavultnak állítják be".

Elítélte az abortuszra használt, "politikailag korrektnek tartott szépítő kifejezéseket", azt, hogy önkéntes terhességmegszakításnak nevezik a művi vetélést, holott szerinte egy ártatlan lény megölésének kellene nevezni. Elítélte a magzat elhajtására alkalmazott pirulák előállítóit és azokat az intézeteket is, amelyekben génmanipulációkat végeznek embriókon.

Meleg jogvédő csoportok számtalanszor kritizálták a pápát és a katolikus egyházat hasonló megnyilvánulások miatt, mondván, hogy az olasz belügyekbe ártják bele magukat. Híradások szerint ugyanakkor az olasz katolkius egyház aktív részvételével komoly utcai megmozdulást szerveznek a jövő hónapban Rómába a vitatott törvénytervezet ellen.

[origo]/MTI