Gyerekek haltak meg a szarajevói árvaháztűzben

Vágólapra másolva!
Öt gyermek vesztette életét vasárnap egy árvaházban keletkezett tűzben Boszniai fővárosában. Tizenhét csecsemőt és egy gondozót kórházban ápolnak.
Vágólapra másolva!

A Szarajevó központjában fekvő, Ljubica Ivezic gyermekintézményben reggel hat órakor csaptak fel a lángok. A rendőrség tájékoztatása szerint a tűz a harmadik szinten keletkezett, és gyorsan átterjedt három olyan szobára, ahol a kisebb gyermekek aludtak. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tűzet.

Annak ellenére, hogy a tűzoltók tíz perc alatt megfékezték a lángokat, nem sikerült minden gyerek életét megmenteni. A három szobából 23 gyermeket mentettek ki. A sérültek mind gyerekek, egy nőt leszámítva, aki az árvaházban dolgozott. Több sérült gyermek állapota súlyos.

Biljana Jandric, a szarajevói Kosevo kórház szóvivője elmondta, hogy a kórházba szállított gyermekek valamennyien csecsemők. Az egyik már a kórházba érkezésekor halott volt, négy társa életéért pedig mindent megtettek, de nem sikerült megmenteni őket. Tizenhét másik csecsemőt és gondozójukat ápolják a kórházban.