Vérszagban írna történelmet Nigéria

Vágólapra másolva!
Sosem követte még egymást két civil kormány Nigériában, a szombati elnökválasztással történelmet írhat az ország. De egyre több a gyanús trükk, a bebörtönzött ellenzékiekről szóló hír, egyre véresebbek a szavazást követő zavargások is. A választást kísérő erőszaknak már több tucat halottja van, szombaton pedig a választási bizottság központját próbálták felrobbantani. Ráadásul majdnem szavazólapok nélkül maradt egész Nigéria, így a választás kezdetét már el is kellett halasztani. A zűrzavar hátterében nagyhatalmú királycsinálókat sejtenek. Az egyik legsötétebb árny IBB, a nigériai Maradona.
Vágólapra másolva!

Egyre több és egyre nagyobb botrány kíséri Nigéria történelmi elnökválasztását. A múlt heti első fordulóban emlegetett csalások után most a Dél-Afrikában nyomtatott szavazólapok nem érkeztek meg az országba péntek estig, így nem tudták időben elszállítani azokat a 120 ezer szavazóhelyiségben - írja a BBC.

A szavazólapokat azért nyomtatta külföldön a választási bizottság, mert így kívánta elkerülni a csalásnak még a gyanúját is. Ráadásul a szavazólapokat módosítani kellett, mert a legfelsőbb bíróság hétfőn megsemmisítette az egyik ellenzéki jelölt kizárásáról szóló határozat, így az ő nevét is fel kellett venni a szavazólapokra, ezt a munkát azonban három nap alatt a nigériai nyomdák nem birták volna.

Szombaton ráadásul merényletet kíséreltek meg a nigériai választási bizottság abujai központja ellen nem sokkal 8 óra után. A támadók a BBC szerint egy robbanószerekkel felszerelt benziszállító teherautót próbáltak belevezetni a nigériai fővárosban abba az épületbe, ahonnan a választásokat koordinálják. A tanker elvétette a célt és a robbanószereket sem sikerült működésbe hozni.

Csúszik a történelmi szavazás

A szavazólapok késése miatt a szavazás kezdetét két órával el kellett csúsztatni. A szavazás végül elkezdődött, bár a BBC korábban azt írta, nehéz elképzelni, hogy a szavazólapokat le tudják szállítani időben az összes szavazóhelyiségbe.

A múlt héten a tartományi parlamentek és kormányzók megválasztásával kezdődött és most az elnökválasztással folytatódó szavazást óriási várakozás előzte meg Nigériában. Az 1960-ban Nagy-Britanniától függetlennél váló országban 1999-ig gyakorlatilag keményebb vagy puhább katonai diktatúrák és nagyon rövid regnálás után elsorvadt civil kormányok váltották egymást.

Az első tartós civil kormányzat a most leköszönő Olusegun Obasanjo 1999-es megválasztásával lépett hatalomra, a mostani választás lenne az első olyan alkalom, amikor törvényesen választott civil kormány adhatná át a helyét egy másik, szintén törvényesen megválasztott civil kormánynak. Ilyenre eddig még nem volt példa Nigéria történelmében.

Tapintható feszültség

A kavarás azonban óriási és ezt nem csak a szavazólapok körüli botrány jelzi. A múlt heti tartományi fordulót elsöprő többséggel nyerték a kormánypárt, a PDP jelöltjei, akik 36 állam kormányzói székéből 27-et megszereztek és ugyanennyi helyen kerültek többségbee a tartományi parlamentben is a Reuters szerint.

Az ellenzék azonban azt állítja, hogy történtek csalások, sőt, egy államban törölni is kellett a kormányzóválasztás eredményét a szabálytalanságok miatt. Szerdán 18 ellenzéki párt ahhoz a feltételhez kötötte az elnökválasztáson való részvételt, hogy a tartományi választás eredményeit megsemmisíti a kormány. Bár a hiányosságokat általánosságban Obasanjo elnök is elismerte, ezzel együtt lehetségesnek tartotta, hogy demokratikusan és békésen bonyolítsák le a hatalomátadást.

Forrás: EPA

Obasanjo nyugalma azonban túlzottnak tűnik. A választás múlt heti első fordulóját követő erőszakos akciókban több mint 70 ember meghalt, Lagos és Ondo államban az áldozatok között volt egy-egy kormányzójelölt is, ami azt mutatja, hogy az erőszak egyes helyeken kifejezetten politikai célokat szolgált. Pénteken az olajban gazdag Niger-delta lázadói hajtottak végre fegyveres akciót kormányzati épületeket ellen, tiltakozásul a múlt heti választás eredményei ellen. Az ellenzék szerint pedig az elnökválasztás előtt egy nappal a hatóságok sok helyen lecsaptak az ellenzéki pártok aktivistáira és begyűjtötték őket, amit a hatóságok tagadnak.