Fengsuj-mesterére hagyta vagyonát a milliárdos asszony

Vágólapra másolva!
Családját és eredeti jótékonysági céljait félredobva inkább fengsuj-mesterét nevezte meg örökösének a leggazdagabb ázsiai asszony. Az április elején elhunyt Nina Vang 4,2 milliárd dollárnak megfelelő vagyont hagyott a mesterre tavaly októberi végakarata szerint. 2002-ben ugyanakkor még a Nobel-díj ázsiai megfelelőjét akarta belőle megalapíttatni, az erre kiszemelt alapítvány ezért bírósághoz fordult.
Vágólapra másolva!

Hosszas jogi huzavonára számíthatnak a leggazdagabbb ázsiai asszony örökösei. Kiderült ugyanis, hogy az április elején rákban elhunyt Nina Vang figyelmen kívül hagyva családját és régebbi jótékonysági céljait, átírta végrendeletét, és az összes vagyonát fengsuj-mesterére hagyta - írja a Guardian.

A tavaly októberben újraírt végakarat szerint az örökség egyetlen kedvezményezettje Tony Csan Csun-csuen. Ezzel szemben egy 2002-es végrendeletben még a saját cége után elkeresztelt Chinachem jótékonysági alapra hagyományozta a körülbelül 4,2 milliárd dollárt (közel 760 milliárd forint) érő vagyont. Abban lefektetett szándékai szerint a vagyonból létrehozták volna a Nobel-díj ázsiai változatát, és a vagyont - akkori reményei szerint - az ENSZ főtitkára, a kínai kormány és a hongkongi kormányzó együtt kezelte volna a világ jobbítása céljával. Az alapítvány jogi keresetet nyújtott be az újabb végakarattal szemben.

Az asszonynak nem voltak gyerekei, de egyes hírek szerint hozzátartozói - egy fivére és két nővére - rendelkeznek egy harmadik végrendelettel is.

A szerencsés fengsuj-mester apróhirdetésben tudatta, hogy tiszteletben tartja majd "azokat az értékeket, amelyeket Nina Vang követett élete során az üzletben és a személyes életben".

Azt ugyanakkor nem tudni, hogy a mester és a milliárdos üzletasszony között milyen kapcsolat volt. Vang ügyvédje egyetlen közös fotót mutatott a két emberről, ami a '90-es évek elején készült. Az ügyvéd szerint azért esett a nő választása Csanra, mert megértette őt, "megérti mind személyes, mind pedig üzleti filozófiáját".

A várható jogi huzavona ugyanakkor kísértetisesen hasonlít ahhoz a pereskedéshez, amelyet az asszony egykori apósával folytatott hosszú éveken keresztül férje eltűnése után, annak végrendeletével kapcsolatban. Az 1990-ben elrabolt Tedd Vangért 30 millió dollárnak megfelelő váltságdíjat fizettek ki, de a férfi teste azóta sem került elő. A férfi apja azért perelte be Nina Vangot, mert szerinte meghamisította férje végakaratát.