Basescu nem mond le

Vágólapra másolva!
Nem mond le Traian Basescu román államfő, akit a parlament csütörtökön felfüggesztett hivatalából az alkotmány megsértésének vádjával. Ezt maga Basescu jelentette be pénteken bukaresti sajtóértekezletén.
Vágólapra másolva!

Traian Basescu román államfő pénteken kijelentette, hogy nem mond le, noha a parlament előző nap felfüggesztette hivatalából azzal vádolva, hogy alkotmánysértő módon visszaélt a hatalmával. A vonatkozó román szabályozás értelmében 30 napon belül referendumot kell szervezni az államfő leváltásáról. Ha ez a kezdeményezés megbukik, akkor Basescu visszatérhet hivatalába.

Basescut a román Szociáldemokrata Párt alkotmánysértéssel, az alkotmánybíróság zsarolásával vádolja. Az államfő, a bíróság tagjai és az ügybe belekeveredett román titkosszolgálat is tagadja a vádat. Az alkotmánybíróság pénteken jóváhagyta a parlament határozatát.

Basescu korábban úgy nyilatkozott: lemond, ha a parlament felfüggeszti tisztségéből. Ennek a fordulatnak az indoklásaként kifejtette: azért gondolta meg magát, mert abban reménykedett, hogy előre hozott parlamenti választásokat is előidézhet lemondásával.

Hozzátette: a parlamentben ellene összefogó "széleskörű koalíció" pártjai azonban nem lettek volna hajlandók részt venni egy ilyen megmérettetésen, mi több, vezetői úgy nyilatkoztak, hogy módosítani akarják a választási törvényt. Ezt annak érdekében tennék, folytatta Basescu, hogy megakadályozzák az előre hozott választáson való indulását.

Rámutatott: emellett számos olyan jelzést kapott külföldről, amelyek a romániai politikai helyzet stabilitásának visszaállítását sürgették. Ha pedig lemondott volna, akkor a válság szeptember elejéig is elhúzódhatott volna, ugyanis az előre hozott elnökválasztásra csak három hónap múlva került volna sor.

Hangsúlyozta: készen áll az egy hónap múlva szervezendő népszavazásra, ahol a választók szintén kinyilváníthatják véleményüket az ő személyével kapcsolatban. Megfigyelők szerint nagy az esély arra, hogy visszakerüljön hivatalába, hiszen jelenleg ő Románia legnépszerűbb politikusa.

A felfüggesztett államfő azt követően gondolta meg magát, hogy az őt támogató pártok, a civil szféra egy része és szimpatizánsai nyílt felhívásokban kérték, ne mondjon le.

Basescu helyét egy hónapig ideiglenesen Nicolae Vacaroiu volt kormányfő foglalja el. A szenátus elnökeként "előléptetett" Vacaroiu várhatóan hétfőn veszi át hivatalát.