15 évi börtönre ítéltek egy boszniai szerb háborús bűnöst

Vágólapra másolva!
Tizenöt évi szabadságvesztésre ítélt a boszniai Brcko város bírósága egy volt boszniai szerb katonát a délszláv országban 1992 és 1995 között dúlt háború idején elkövetett gyilkosságok vádjával.
Vágólapra másolva!

Tizennégy rendbeli emberölést róttak Kosta Kostic terhére. A bűntetteket - boszniai muzulmánok megölését - 1992 májusában és júniusában követte el Bijeljina településen.

Közben egy másik boszniai bíróságon - Szarajevóban - megkezdődött négy másik boszniai szerb férfi pere. A négy egykori katonai rendészt - a Bratunac brigád volt tagjait, akik közül a legfiatalabb 33, a legidősebb 42 éves - az 1995 júliusi srebrenicai mészárlásban való érintettségük okán fogták perbe.

Az Egyesült Államokból tavaly kiutasított Zdravko Bozic és Mladen Blagojevic, valamint a tavaly decemberben Boszniában kézre kerített Zeljko Zaric és Zoran Zivanovic a vád szerint részt vett több ezer boszniai muzulmán elhurcolásában és fogva tartásában, miután a szerb erők 1995 júliusában bevonultak az ENSZ által védett, Srebrenica körüli zónába. A terheltek a vád szerint verték a foglyokat, sőt többeket megöltek közülük.

1995 júliusában boszniai szerb fegyveres alakulatok összesen mintegy 8 ezer boszniai muzulmán férfit és fiút mészároltak le Srebrenicában és a környező falvakban. Eddig az áldozatok felének a földi maradványait lelték meg Srebrenica körzetében az eddig feltárt több mint 80 tömegsírban.