Elvágták a torkát a Bibliát kiadó török cég három emberének

Vágólapra másolva!
Megtámadtak egy kiadót szerdán a törökországi Malatya városban, három alkalmazottnak elvágták a torkát. A tartomány kormányzója szerint az egyik áldozat német állampolgár volt. A támadást a feltételezések szerint azért hajthatták végre, mert a kiadó keresztény vallási könyveket forgalmazott.
Vágólapra másolva!

Hárman meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsérült szerdán egy könyvkiadó elleni támadásban, amelyet a Törökország délkeleti részén fekvő Malatya városban követtek el. Az NTV török magántelevízió szerint egy olyan kiadóról van szó, amely a közelmúltban nacionalista tiltakozásokat váltott ki, mert Bibliákat, keresztény vallási könyveket és feszületeket forgalmazott. Muszlim szélsőségesek emiatt tiltott hittérítéssel vádolták a kiadó alkalmazottait.

A kiadó helyiségeibe behatolt támadók előbb megkötözték a három alkalmazott kezét és lábát, majd elvágták a torkukat. Az áldozatok között van egy német állampolgár is - mondta a tartomány kormányzója, Halil Ibrahim Dazöz. Egy negyedik személyről egyelőre nem lehet tudni, hogy maga ugrott-e ki a harmadik emeleti ablakon, vagy a támadók lökték ki. Őt súlyos sérülésekkel kórházban ápolják.

Az NTV információi szerint Malatyában, illetve a helyi sajtóban már hónapok óta vita dúlt keresztény irodalom forgalmazása kapcsán. Török szélsőséges körök erőszakos hittérítésnek tekintik imakönyvek, Bibliák és feszületek árusítását.