Helikopterről kémlelheti Darfúrt az ENSZ

Vágólapra másolva!
Szudán engedélyezi a darfúri járőrözést az ENSZ felfegyverzett helikoptereinek, hogy így támogassák az Afrikai Unió (AU) túlterhelt békefenntartóit. Nemet mondtak viszont az ennél nagyobb ENSZ jelenlétre. A szudáni kormány hat helikopter és 3 ezer fős támogató, békefenntartó kontingens telepítését hagyta jóvá, amely a 7 ezer fős AU missziót egészítheti ki a háború sújtotta nyugati tartományban.
Vágólapra másolva!

Kartúm továbbra sem fogadja el, hogy az ENSZ és az Afrikai Unió (AU) közös, 20 ezer fős erőt alkosson a négy éve tartó darfúri etinikai összecsapások megszüntetésére. Ennek ellenére áttörésnek nevezte Lam Akol szudáni külügyminiszter, hogy kormánya beleegyezett: az ENSZ hat felfegyverzett helikopterről figyelheti Darfúrt és 3 ezer katonával erősítheti meg az AU 7 ezer fős egységét.

A kormány által támogatott dzsandzsavíd arab milíciák és a lázadó csoportok harcában több mint 200 ezren haltak meg és több mint 2 millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat - írja a Times.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését vezető Margaret Beckett brit külügyminiszter azt mondta, hogy a tanács tagjai szerint "nagyon kis előrelépés történt, és a sokkal többre van szükség a darfúri helyzet megoldására". A BT ugyan nyilatkozatban üdvözölte Szudán döntését, amely lehetővé teszi az ENSZ erők telepítését, de ismét felszólította a kormányt, hogy tegye lehetővé egy nagyobb, vegyes ENSZ-AU misszió létrehozását.

Nyugati diplomaták további szankciókkal fenyegették a szudáni kormánytisztviselőket. "Gyorsan létre kell hoznunk a nagyobb, egységes irányítású ENSZ-AU békefenntartó erőt" - mondta John Negroponte amerikai külügyminiszter-helyettes, szudáni látogatásának végeztével. "Az alternatíva Szudán számára a további és esetleg még nagyobb nemzetközi elszigeteltség" - tette hozzá.

Ban Ki-mun ENSZ főtitkár és Alpha Oumar Konare, az Afrikai Unió bizottságának elnöke hétfőn New Yorkban találkoztak, hogy a még a leköszönt ENSZ főtitkár, Kofi Annan három lépcsős tervéről tárgyaljanak. A terv szerint az első fázis a "könnyű támogatás", a második - most jóváhagyott - a "nehéz támogatás", majd a harmadik a "hibrid erő". Az ENSZ helikopterek darfúri járőrözésének engedélyezésével elhárult az utolsó akadály a terv második fázisa elől. A feladatuk a békefenntartók védelme, és nem támadó jellegű lesz.

[origo]/(MTI)