Titkos francia jelentés figyelmeztette a CIA-t bin Ladenre

Vágólapra másolva!
Már 2001 januárjában tudott a francia titkosszolgálat az al-Kaida által tervezett amerikai repülőgép-eltérítésről és az információt a CIA-nek is továbbították - állítja a Le Monde délután megjelent száma. Akkor még nem sejtették, hogy az állítólag 2000 októberében, Oszama bin Laden által eldöntött gépeltérítés, hogyan végződik.
Vágólapra másolva!

A francia titkosszolgálat nyolc hónappal a 2001. szeptember 11-i támadások előtt tudott az al-Kaida által tervezett amerikai repülőgép-eltérítő akcióról, sőt az információt a CIA-nek is továbbították - állítja a Le Monde kedden utcára kerülő száma. A lap megszerezte azt a 328 oldalas titkos jelentést Oszama bin Laden hálózatáról, amelyet a francia titkosszolgálat (DGSE) állított össze 2000 júliusa és 2001 októbere között.

A Le Monde - amely azt mondja, hogy a dokumentumok hitelességét megerősítették - egy 2001. január 5-i jelentésre is hivatkozik, miszerint az al-Kaida akkor már hónapok óta repülőgép-eltérítésre készült. A hírszerzési anyagban az áll, hogy bin Laden 2000 októberében részt vett egy találkozón, amelyen a végső döntést meghozták a merényletről - írja a lap.

Repülőgép-eltérítés

A feljegyzésben az áll, hogy "Oszama bin Laden szervezetének tagjai, csecsen fegyveres csoportok, valamint a tálib mozgalom képviselőinek együttműködésével 2000 eleje óta készítenek elő repülőgép-eltérítési tervet". Erről az üzbég titkosszolgálat értesítette először Párizst, ahol 1995 óta működik az Oszama bin Ladent megfigyelő csoport.

A jelentés szerint az al-Kaida egy, az Egyesült Államok és Németország között közlekedő amerikai gépet tervezett Afganisztánba eltéríteni, amely Frankfurtból indult volna, ahol a terrorszervezetnek egy csoportja működött. (A 2001. szeptember 11-i terrortámadás merénylőinek vezetője, Mohamed Atta két évvel korábban a németországi Hamburgban létrehozott egy al-Kaida-sejtet).

A feljegyzés hét olyan légitársaságot említ meg, amelyek gépeire szemet vetettek. Köztük volt az American Airlines és a United Airlines is, amelyek járatainak eltérítésével az al-Kaida, nyolc hónnappal később végrehajtotta a csaknem háromezer halálos áldozatot szedő amerikai merényleteit.

Nem sejtették

A francia titkosszolgálatoknak, úgy tűnik, akkoriban még elképzelésük sem volt arról, hogy az eltérített repülőgépet felhőkarcolókba akarják vezetni, mint ahogy az történt a 2001. szeptember 11-i támadások során New Yorkban, illetve Washingtonban, a Pentagonnál.

A Le Monde idézi Pierre-Antoine Lorenzit, a DGSE igazgatójának volt kabinetfőnökét, aki azt mondta: "nem szabad elfelejteni, hogy 2001-ig nem ugyanaz volt a repülőgép-eltérítés jelentése, mint szeptember 11. után. Akkoriban ez még azt jelentette, hogy leszállásra kényszerítenek egy gépet, hogy tárgyaljanak. Abban volt gyakorlatunk".

A francia napilap szerint a DGSE-jelentést, és az amerikai érdekek elleni lehetséges merényletek listáját átadták a CIA vezetőjének Párizsban. Az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások körülményeit kivizsgáló amerikai bizottság, 2004 júliusában nyilvánosságra hozott jelentésében nem említették, hogy a CIA tájékoztatta volna az amerikai politikai vezetőket a francia titkosszolgálat információiról.

[origo]/(MTI)