Hátat fordítanak az iraki kormánynak a síita radikálisok

2007.04.16. 14:04

Kiszállnak az iraki kormányból a Muktada asz-Szadr radikális hitszónokot követő síita miniszterek - írja a BBC. Az akció célja az amerikai csapatkivonás megsürgetése. A BBC szerint ugyanakkor a radikálisok hatalmi lavírozása is állhat a háttérben. Eközben az Amnesty International emberjogi szervezet azt mondja: több mint három millió iraki menekült el az iraki konfliktus kezdete óta, és emiatt a Közel-Kelet humanitárius válság előtt áll.

Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok utasította híveit, hogy lépjenek ki az iraki kormányból - állítja a BBC, Szadr frakciójának vezetőjére hivatkozva.

A BBC szerint Szadr így akar nyomást gyakorolni az iraki Núri al-Máliki iraki miniszterelnökre, hogy hirdesse ki az amerikai csapatok kivonásának pontos menetrendjét. Máliki ugyanakkor ezt a követelést már korábban visszautasítva arra hivatkozott, hogy a csapatkivonás a harci helyzet állásától függ, így azt nem lehet előzetesen megszabott menetrendhez kötni.

Szadr mozgalma jelentős támogatást élvez a síita közösségekben. A Szadr követői által múlt héten szervezett, az amerikai csapatok jelenléte elleni tiltakozó gyűlésen több tízezer ember jelent meg annak ellenére, hogy Szadr nem mutatkozott az eseményen.

A Szadrt támogató miniszterek kivonása így jelentős nyomást gyakorol az iraki kormányra. Ezzel együtt a BBC, elemzőkre hivatkozva azt állítja, hogy a síitákból és szunnitákból álló egységkormány létét nem veszélyezteti a radikális hitszónokot követő miniszterek visszavonulása.

A BBC arab ügyekkel foglalkozó szakértője szerint Szadr lépését indokolhatja, hogy érzése szerint minisztereit háttérbe szorítják a döntéshozatalnál, az amerikai vezetésű szövetséges csapatok pedig egyre aktívabban támadják pártjának fegyveres alakulatait. A Szadrt követő fegyvereseket az amerikaiak az iraki béke legnagyobb veszélyeztetőinek tartják.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK