Használd az agyad, ember!

2007.04.16. 0:42

Soros György magyar származású befektetési zseni szerint olyan világban élünk, ahol szabad gondolatainkat félelmek nyomorítják, bizonytalanságunkat pedig a világ egyetlen valamirevaló hatalma is csak még jobban elmélyíti. A kép lesújtó és ezen az sem változtat, hogy Soros - amit legújabb könyve több-kevesebb lelkesedéssel be is vállal - egyszerű hobbiidealista, megteheti, hogy kedvtelésből moralizál vagy épp rászámol a padlón fekvő sorstársaira. A sikerért cserében viszont nem kér sokat, mindössze csak annyit, hogy kicsit gondolkozzunk.

Furcsa érzés egy olyan ember könyvét olvasni a tökéletes társadalmi berendezkedésről, a világ igazságtalanságáról és beteges voltáról, aki közben többször odasúgja: nekem könnyű, én nem csak nagyon jól teszem a dolgom, de jól kaptam el a fonalat és nagy mákom is volt. Ez a furcsa érzés azonban inkább csak javít Soros György legújabb, A gyarlóság kora - A terror elleni háború következményei című könyvén.

Érezd jól magad!

Soros könyvének lényege, hogy az Egyesült Államok tévútra tévedt, amiért azonban nem csak a kormány elhibázott és erőszakosan sulykolt politikája, de az amerikai társadalom közönye, önzése, bezártsága és önkritikára való képtelensége és a modern élet, illetve a Soros által népszerűsíteni próbált nyílt társadalom céltalansága is felelőssé tehető.

A probléma, hogy az - önkritikára, önvizsgálatra és fejlődésre képes, merev kategóriák helyett az emberi tényező bizonytalanságát is figyelembe vevő és annak dinamikájára építő - nyílt társadalom az Egyesült Államokban elpuhult, közönyössé züllött, energiái pedig kocsonyává merevedtek. Már csak az a fontos, hogy a siker és nyugalom meglegyen, azaz jól érezzük magunkat (épp ezért "feel-good" társadalomnak nevezi a jelenséget Soros).

Ez a lassú megcsontosodás oda vezetett, hogy ez emberekben alig pislákol a tűz, a motivációk, a célok helyére a bigott dogmatizmus ült. Ennek a kifáradásnak a jelképes megtestesítője Soros szemében az amerikai kormány által meghirdetett terror elleni harc. Ez ugyanis úgy tematizálja az amerikai társadalmat, hogy közben semmi hasznot nem hajt: erkölcsileg, katonailag és politikailag is az Egyesült Államok megkérdőjelezhetetlen vezető szerepét aknázza alá. Úgy önző, hogy önmaga pusztulását segíti elő, akárcsak a túlzottan élvezet- és sikervezérelt társadalmi (piaci) magatartás.

Soros szerint a fő gond, hogy míg az Egyesült Államok nem eszmél és szépen lassan veszti el tekintélyét, addig más, belátható időn belül nem lesz alkalmas szerepének a betöltésére, ez pedig bizonytalanságot szül. Nincs olyan ország, ami tekintélyénél és erejénél fogva szorosabb nemzetközi együttműködés felé vezethetné a világ országait. Ehhez alázatra és önmérsékletre lenne szüksége, ami a feel-good társadalomtól nem várható el. Ugyan az Európai Unióban biztató lehetőséget lát, de csak kísérleti terepnek tekinti a jövő társadalmának kiépítésére. A siker nem garantált, mert Európa is hasonló gondokkal küzd, mint az Egyesült Államok.

Nincs takargatnivalója

A tétel bizonyítása egyszerre fut ismeretelméleti, gazdasági, szociológiai és (világ)politikai szálon, ami sokat dob az olvasmányélményen: bár sok az önismétlés, a korábbi könyvekből átvett idézet, a filozófiai részletek pedig néhol indokolatlan részletességgel próbálják korrektségüket bizonygatni, az alapállítás igazolására felhozott példák elég sokrétűek és érdekesek. Vegyülnek a Soros világpolitikában játszott szerepéről szóló - szerinte nevetségesen eltúlzott, de azért a könyv jó néhány pontján legalább felmondatokkal megerősített - legendák és a pénzügyi világ kenterbeveréséről elejtett történetek a családi sztorikkal és a személyes emlékekkel. Jól jön Soros nyíltsága is. Nem álszemérmeskedik, nem takargatja, ami van, egyszerűen elmondja, hogy hol, mikor, mit csinált és kivel. Hogy itt éppen világpolitikáról van szó, az csak külön érdekes, legalább olyan érzésünk lehet, mintha ezúttal tényleg közelről, de a kellő távolságtartással néznénk a dolgok alakulását.

Ezzel együtt nem laza, sztorizgatós olvasmány a Scolar kiadó gondozásában megjelent könyv, sőt, vannak kifejezetten keményre sikerült részei. Ilyen például amikor az amerikai kormány legkonzervatívabb hangadóinak (Soros szerint ők Dick Cheney alelnök és Donald Rumsfeld volt védelmi miniszter) politikáját a nácik és a kommunisták demagógiájához hasonlítja - igaz, meg is védi őket, hogy a hasonlóságok ellenére alapvető különbségek vannak - vagy amikor egyszerű fantazmának nevezi a terror elleni háborút és azt bizonygatja, hogy az amerikai fellépés tulajdonképpen csak a bizonytalanságot és a kiszolgáltatottságot növelte a világban, illetve Oszama bin Laden al-Kaida-vezér várakozásait teljesíti be és Irán malmára hajtja a vizet. Kellemetlen érzés, hogy megint valaki az orrunk alá dörgöli, amit már annyiszor és annyi színben hallottunk: a nukleáris konfliktus elkerülhetetlen, hogy a klímaváltozás körüli hazugságok már a létünket veszélyeztetik. Nyugtalanító gondolatok, de Soros elég sok és sokféle érvet próbál hozni alátámasztásukra.

Még akkor is, ha bizonyos pontokon nehéz eldönteni, hogy a társadalomfilozófiai értekezés nem vedlik-e át politikai röpirattá. Nem mintha sokat problémázna rajta, hogy esetleg elfogultsággal vádolják, sőt, néhol nyíltan felvállalja elfogultságát. Bár kritikus a demokratákkal is, rögtön a könyv elején egyértelművé teszi például, hogy mit tart járható útnak a világ jobbá tétele szempontjából: "visszahódítani a Republikánus Pártot a konzervatívoktól és a szélsőséges vallási nézetű csoportoktól... Amennyiben az egyensúly helyreállítására törekszünk, meg kell szabadulni a szélsőségektől, s ezt egy mindent elsöprő 2006-os demokrata győzelemmel el is lehetne érni."

Ne legyen igaza!

Nagyon egyszerű könyv A gyarlóság kora. Bár rengeteg súlyos állítást fogalmaz meg, filozófiai igényességgel boncolgatja a világ erkölcsi alapjait, a valóságról alkotott képünket és személyes, illetve kollektív felelősségünket, néhol rideg kívülállás jellemzi, néhol pedig nyíltan előbukkan belőle a bensőséges elfogultság - a lényeg azonban nem ez.

A könyv legfontosabb üzenete, hogy tulajdonképpen mindegy, hogyan gondolkodunk a világról, mindegy, miben hiszünk, mit követünk, mi lelkesít, mi indít be, mi csüggeszt vagy épp mitől kapunk agylobot. Az esetek egy számottevő részében ugyanis tévedni fogunk, hiszen az ember gyarló, nem ismeri, nem ismerheti meg a világot (innen a könyv címe). A lényeg, hogy ezt vegyük tekintetbe, amennyire lehet használjuk az agyunkat, értékítéletünket, még akkor is, ha ez azzal a felelősséggel jár, hogy néha be kell ismernünk: tévedtünk vagy semmivel nem vagyunk jobbak, mint mások.

Könnyű lenne azzal lesöpörni Soros moralizáló okoskodását, hogy puff neki, marha nagy közhely, de ez mégsem tűnik jó megoldásnak. Mert akkor igaz lenne a könyv által sugallt egyik legfontosabb üzenet, miszerint a legnagyobb baj a mai társadalmakkal, hogy tagjai már észre sem veszik, ha gondolkodás nélkül, csak úgy erőből, kényelemből, önzésből vagy egyszerű tudatlanságból tesznek vagy mondanak valamit. A dolgok már csak úgy történnek velünk.

De inkább ne legyen igaza Sorosnak! Inkább érezze magát kellemetlenül ő! Csak használjuk az agyunkat!

Sáling Gergő

***

Soros György: A gyarlóság kora
(részletek)

I.
"Szeretném, ha ez a könyv olyan útmutató lenne, amely nemcsak nekem, hanem másoknak is segítséget nyújthat a világ jobbá tételében.

Mostanában a terror elleni háború mellett különösen foglalkoztat az is, hogy miként kezelhetjük a Szaddám Huszeinhez hasonlókat, hogyan támogathatjuk a demokratikus fejlődést, mi módon enyhíthetünk a szegénységen, továbbá hogyan kezelhetjük a globális felmelegedést és a nukleáris proliferációt. Némelyik problémának már látom a lehetséges megoldását, míg a többit reménytelennek találom.

A legnagyobb csalódásom azokkal a téveszmékkel kapcsolatos, amelyek a legutóbbi években árasztották el az Egyesült Államokat. A téveszmék és félreértelmezések kiemelkedő szerepet játszanak a világnézetemben, hiszen véletlen tényezőként befolyásolják a történelmet. A nyílt társadalmat is éppen azért tartom előnyös társadalmi berendezkedésnek, mert képes a téveszmék korrigálására. Hogyan válhat mégis a téveszmék áldozatává a legrégebbi és egyben legsikeresebb nyílt társadalom?

Legutóbbi könyvemben (Az amerikai hatalmi lufi) a Bush-kormányzatra próbáltam hárítani a felelősséget. A terror elleni háborút és Irak megszállását olyan átmeneti aberrációnak tartottam, amelyet a választások bizonyosan korrigálnak. Bush elnököt azonban újraválasztották. Mélyebbre kell tehát ásnom, hogy feltárjam, mi a gond a mai amerikai társadalommal. Ennek a könyvnek is pontosan ez a célja.

Úgy tartom, hogy Amerika egyfajta 'feel-good' társadalommá vált, és nem kíván a kellemetlen valósággal szembesülni. A Bush-kormányzat is emiatt tudta sajnálatos módon félrevezetni a nyilvánosságot. Ha ez a 'feel-good' hozzáállás nem változik meg, az Egyesült Államok el fogja veszíteni domináns pozícióját a világban. Ennek pedig komoly következményei lesznek nemcsak Amerikában, hanem az egész világon."

II.
"A terror elleni háború azért hamis metafora, mert szó szerint értelmezik. A terror egy absztrakt fogalom, és egy absztrakció ellen lehetetlen háborút indítani. Minden eszközünk megvan arra, hogy bármely kijelölt célpontot megsemmisítsünk - a terroristákat azonban nem lehet kijelölni. Ha ultimátumot adunk, akkor célpontot is kell találnunk, és most valószínű, rosszul választottunk. Irakban már most több ártatlan civilt öltünk meg, mint a terroristák 2001. szeptember 11-én. Ráadásul megaláztunk és megkínoztunk nagyon sok irakit. Azzal, hogy ártatlanok is áldozatul estek, a terroristák ügyét vittük előre. Most már ők mondhatják rólunk, hogy terroristák vagyunk, maguk mögé állítva honfitársaikat - akárcsak Bush elnök tette itthon. Ezt nehéz átéreznünk, hiszen képtelenek vagyunk magunkra terroristaként tekinteni. Mégis nagyon sok iraki annak tart bennünket.

A Bush-kormányzat és azok utánzói - számos külföldi kormány - azt állítják, hogy egy állam tette sosem lehet terrorista merénylet. Ezt azonban meg kell, hogy cáfoljam - elsőként néhány külföldi példával. 2005. május 13-án Iszlam Karimov, Üzbegisztán elnöke Andizsán városában a tüntető tömegre lövetett, legyilkolva több száz fegyvertelen demonstrálót. Két szemtanú újságíróval is beszéltem, és az egyikük útlevelén golyó ütötte lyuk tátongott. Az útlevél a hátizsákjában volt, amikor lövés érte. Ez az eset is terrorista merénylet volt, azzal a céllal, hogy megtörjék a lakosságot. De hasonló példa, amikor az orosz hadsereg lerombolta Groznijt. Ezen a ponton pedig nehéz megválaszolni, hogy a csecsen Groznij és az iraki Falludzsa között mi a különbség. És még nem is említettem az Abu Graib börtönében történt atrocitásokat, amelyeket a hivatalos verzió egyszerűen néhány aberrált katonára hárít.

Az amerikai hatalmi lufi című. munkámban kifejtettem, hogyan válik az áldozat elkövetővé, létrehozva az agresszió ördögi körét. Úgy vélem, az amerikai közvélemény akaratán kívül lett elkövető, a Bush-kormányzat viszont már szánt szándékkal - ami talán nem is az elnökre, hanem azokra igaz, akik szeptember 11-e eseményei után az elnök feletti befolyást megszerezték."

III.
"Az Európai Uniónak is versenyképesnek kell lennie, ám megpróbálhatja a szabályokat méltányosabbá tenni. Ezért is fontos hogy a szuverén államok világában hatalomként lépjen fel, és ne pusztán a hatalmak szövetségeként. Az öregedő népesség miatt a bevándorlás gazdasági szükséglet. A globális nyílt társadalom prototípusaként ugyan nyitottnak kell lennie a bevándorlók és a csatlakozni kívánók előtt, de csak bizonyos korlátok mellett. A teendők sorrendje is igen fontos. A szabályokat még az újabb tagok belépése előtt érdemes tisztázni, ám a szomszédos országokkal folytatott békés viszony fenntartása végett a bővítés elvét sosem szabad mellőzni. Ez különösen érvényes Törökországra. A tárgyalásoknak folytatódniuk kell, de mint azt említettem, sokáig el fognak húzódni. Ez némi időt ad a szabályok tisztázására. A nyílt társadalom általános elveivel nekem eddig sikerült eljutnom. A többi már az európaiakon múlik. Ideje a vitát megkezdeni! Nyitótémaként igen alkalmas a következő fejezetben részletesebben kifejtett probléma, mely szerint Európa az orosz földgáztól függ. A kontinens országainak együttműködésre van szükségük az energiabiztonság garantálásához.

A vita végén kibontakozó Európai Unió képe éppen ellentétes lesz a Egyesült Államokéval - legalábbis a jelenlegi vezetés alatt -, ám ha sikeresen működik, befolyásolni tudja majd az amerikai és a többi demokrácia magatartását is. Ily módon helyreállíthatja azt a nemzetközi közösséget, amelyre a világnak már nagy szüksége van.

Vajon ez a küldetés fel tudja lelkesíteni az európaiakat? A válasz nem egyértelmű. Az európai országok is 'feel-good' társadalmak lettek, és ebből a szempontból éppen az Egyesült Államokra hasonlítanak. Sőt, ha a fogyasztói magatartást vagy éppen a belső értékek hiányát vizsgáljuk, alig találunk különbséget. Másfelől azonban a globális társadalom prototípusának megalkotása nagyszerű érzés. Megéri a próbát."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK