Vágólapra másolva!
Június elején látogatást tesz XVI. Benedek pápánál George Bush amerikai elnök - jelentették be szombaton a Vatikánban.
Vágólapra másolva!

Június 9-én vagy 10-én fogadja Bush elnököt a katolikus egyházfő - közölte Federico Lombardi szentszéki szóvivő. Az elnök a vatikáni programot megelőzően a G8 csoport németországi (heiligendammi) csúcstalálkozóján vesz részt.

A pápává választásának második évfordulóját a napokban ünneplő XVI. Benedek a múlt héten, húsvéti üzenetében - más konfliktusövezetek mellett - emlékeztetett a szűnni nem akaró mészárlások sújtotta Irakra, ahonnan "semmi pozitív jel nem érkezik".

George Bush legutóbb 2004 júniusában tett hivatalos látogatást a Vatikánban, Joseph Ratzinger elődjénél, II. János Pál pápánál. Bush két évvel ezelőtt, 2005 áprilisában részt vett Karol Wojtyla vatikáni gyászszertartásán is.

Washingtoni és római kormányzati források a napokban közölték: Bush elnök római útja alkalmával várhatóan Romano Prodi olasz kormányfővel is találkozik, de az időpontot az amerikai elnök európai programjának egyelőre bizonytalan beosztása miatt még nem határozták meg.